Talán mindenki életében eljön az a pont, amikor legszívesebben visszaköltözne a gyerekszobájába és végignézné élete legfontosabb döntéseit. Az előadás főszereplője, a kisgyerekes, képzőművész Vera arra keresi a választ, hogy miért úgy történtek vele a dolgok, ahogy. Az előadás egy válás története, de annál még sokkal több. Szó van benne elnémulásról és szembenézésről, emlékekről, lazaságról, hóhullásról és kánikuláról, de legfőképpen az önmagunkhoz való hazatalálásról.

Halász Rita Mély levegő című első regényével elnyerte a 2021-es Margó-díjat, és ugyanabban az évben a Libri Irodalmi Díj 10 legjobb könyvet tartalmazó listájára is felkerült.

Pálos Hanna színművész, a budapesti Katona József Színház tagja jelentős szerepek nagyszínpadi megformálása után most egy sokkal intimebb, személyesebb és közvetlenebb produkcióban látható.

1 ÓRA 30 PERC (EGY RÉSZBEN)

 

SZEREPLŐK

Pálos Hanna

Csizmás András / Ajtai Péter(Nagybőgőn közreműködik)

STÁB

Író: Halász Rita

Színpadra alkalmazta: Zsigó Anna és Pálos Hanna

Dramaturg: Zsigó Anna

Látványtervező: Keresztesova Veronika

Zene: Csizmás András

Asszisztens: Dicső Dorka

Plakátfotó: Bartha Máté

Plakáttervező: Csáfordi László

Producer: Orlai Tibor

 

Homokszemcséket sírni

Egy tönkrement kapcsolat és egy válás kicsit sem fekete-fehér körülményeiről, családon belüli erőszakról, megcsalásról, szülői mintákról, önfeláldozásról, anyaságról, az erőszak továbbadásáról és az elengedés nehézségeiről beszél nekünk a Mély levegő. 

Egy kétgyermekes nő, Vera – képzőművész, ez fontos – fizikai és verbális erőszak miatt a férje elől ideiglenesen a szüleihez menekül. A történetben végigkövetjük a(z el)válás során felmerülő kétségeket, az önhibáztatást, a depressziót és cselekvőképtelenséget, a tombolást: az elengedés természetes stációit. A manipulációt, a visszaszerzési kísérleteket és a bírósági ügyeket. Péter, Iván és Márk – három férfi, három különbözően toxikus kapcsolat, amit a nőnek meg kell szüntetnie. Végül elérkezünk a csendes megnyugváshoz, a káoszból lassan, de ismét rend lesz, happy end.

Fontos, visszatérő motívum a felszabadító vagy éppen megfojtó víz: az úszás segít a nehézségek feldolgozásában, a kis hableány pedig nem tud sírni, mert víz alatt él. „Kegyetlen ez az Andersen. Írhatta volna, hogy homokszemcséket sírnak, vagy sókristályokat” – mondja Vera.

Az alapműből, Halász Rita 2020-ban megjelent, népszerű és díjnyertes regényéből (cikkünk itt) az Orlai Produkció, a Füge Produkció és a Jurányi Produkciós Inkubátorház közös színházi adaptációja sokat tart meg: a színpadon minimális kihagyásokkal szinte a teljes szöveg elhangzik. A dramaturg, Zsigó Anna feldolgozása végig követi a regénybeli cselekmény ívét, annak humorát és mélységét, érzelmi hullámzásait. Ez a hűség egyszerre előnye és hátránya, megbízható eszköze és kihívása a produkciónak: a narratív keret stabil bázis, amire a színház mint médium szabadon építkezhet(ne). Az előadás ezt több-kevesebb sikerrel teszi, amikor a változatos színészi munka, a praktikus szcenika és a hangulatfestő zenei betétek ellenére mégis mintha megrekedne az irodalom (a színházhoz képest) korlátolt mozgásterében.

A színpadi történések szűk, dobozszínházas kialakítású térben zajlanak – ez a forma több szempontból is kézreálló választás. Egyrészt ez egy intim közeg, ami fizikailag is közel hoz egymáshoz játszót és befogadót, így a privát élményeket kibontakoztató cselekménynek remek terepet biztosít. Másrészt mivel az előadás egyetlen színésszel dolgozik, a kis tér a figyelem irányítása miatt is helyénvaló megoldás.

A történet főszereplőjét és elbeszélőjét, Verát a színpadon Pálos Hanna kelti életre. Mivel a szöveg az epikus leírásokat, visszaemlékezéseket és a dialogikus, narrátoron kívüli alakokat megszólaltató elemeket folyamatosan variálja, az adaptációt érdekes és érdemes műfaji szempontból is megvizsgálni. A szöveg szintjén olyan egyszemélyes előadás ez, ahol több szereplő is megszólal, mégsem ütköznek nézőpontok. Nincs valódi konfliktus, csak különböző meglátások távolságtartó elbeszélése – Vera perspektívájából. A színésznő ennek ellenére nemcsak a narrátort, hanem minden megjelenő (ál-)mellékszereplőt is megtestesít: különböző gesztusokat, hanglejtést és megjelenést társít a bántalmazó férjhez, a talpraesett, de laza barátnőhöz és progresszív anyukához. A változatos színjáték révén így bizonyos tekintetben mégis létrejön a konfliktus: Pálos hangot ad a szöveg néma figuráinak. Azzal, hogy a „mellékszerepek” szavait (a regénnyel ellentétben) a színész/narrátor nem csak idézi, hanem itt és most, valós időben, realista eszközökkel kimondja, az elsőre talán egyértelműnek tűnő monodráma-jelleg meginog.

A színésznő mellett, a kevésbé megvilágított háttérben végig jelen van Csizmás András (máskor Ajtai Péter), aki a cselekményhez igazított dallamokkal nagybőgőn követi a játékot. Az élőzenei kíséretnek szimbolikus jelentése van, a hangszer kecses nyakát férfikéz fogja körbe – a hasonlat szép, de kifinomultabb lenne, ha azt az előadás színlapjának hátoldala nem tenné nyilvánvalóvá (plakát: Bartha Máté).

Pálos Verájának öltözete az erős, sokszor kemény személyiséget illusztrálja. A szinte férfias, fekete nadrág és a vízre emlékeztető kék (majd az események előre haladtával fehérre „tisztuló”) ing kombinációja a függetlenséget, önállóságot hivatott jelképezni. Ez már csak abból is kiderül, hogy Vera egyedül a Márk-jelenetekben, vagyis a hedonizmus és a lázadás, az úgynevezett kiélés epizódjaiban visel nőies elemeket, testhezálló trikót, fülbevalót, piros rúzst.

Nem ellentmondás-e, ha a feministának öndefiniált mű erősnő-alakja – a gyengeség és a testiség (!) pillanatait leszámítva – maszkulin jegyeket visel? Paradox módon, de ez a megoldás inkább ráerősít az évezredes sztereotípiákra (lásd: a férfi erős, a nő gyenge) ahelyett, hogy lerombolná azokat.

Keresztesova Veronika visszafogott, de hatásos szcenikája megmenti a Halász-szöveg helyenként didaktikus, enyhén patetikus elemeit. Ezt példázza A kis hableány-allegória színpadi megjelenítése: bár a feminista irodalomkritika iskolapéldája, a női önfeláldozásra és tárgyiasításra fókuszáló Andersen-mese kétségkívül könnyen párhuzamba állítható Vera történetével, a betét relevanciája és hosszúsága a regényben és az adaptáció szövegkönyvében egyaránt megkérdőjelezhető. Ezt a már-már szájbarágást ellensúlyozza az írásvetítő látványteremtő alkalmazása, amikor Pálos a szöveg felmondása közben egy, a projektor felületére helyezett tál vízbe kékes árnyalatú festékeket, különböző sűrűségű folyadékokat csepegtet. A heterogén anyagok elegáns keveredését a játszó mögött függőlegesen húzódó fehér textilen figyelhetjük.

Az előadás szépen, de óvatosan használja a vetítő lehetőségeit, színekkel, formákkal, textúrákkal, árnyakkal játszik. És játszhatna ennél jóval többet is: Keresztesova egyszerű, de nagyszerű megoldása nemcsak absztrahálja a színpadi világ pragmatikusságát, de a képzőművészeti alkotófolyamat meditatív, rituális és felszabadító jellegével egyensúlyozni igyekszik a szöveg és a narrativitás szigorát – ez pedig igen üdvös.