Óriási sikerrel mutatkoztak be a BIAK Akadémia növendékei a CIRCUSCHOOL The Greatest Hits Show produkcióval a Fővárosi Nagycirkuszban! Két teltházas bemutató előadáson látta, s ünnepelte vastapssal a nagyérdemű publikum az ifjú artista és színész tehetségeket. Szarvas Város Különdíjával kitüntetett Akadémiánk a Szarvasi Vízi Színházban mutatja be a produkciót, ahol nemzetközi fesztiválok és fellépések előtt álló ifjú artistáink legsikeresebb műsorszámaiból válogatunk!
A klasszikus cirkuszművészet mellett a kortárs cirkusz formanyelve is helyet kap az előadásban, hiszen a műsor első részében az elmúlt évszázad magyar artistaművészetének főbb eseményeit eleveníti fel a korszak legsikeresebb slágeréiből válogatva Száz év című újcirkuszi produkciónk a Budapest Cirkuszművészeti Főiskola konferanszié szakos hallgatóinak előadásban.
Július 3-án, csütörtök este találkozhat Akadémiánk újra a csodás közönségünkkel a lenyűgöző, Körös parti teátrumban!

Július 3., csütörtök 20.30
SZÁZ ÉV/CIRCUSCHOOL The Greatest Hits Show
Kettő az egyben! Cirkuszi kalandozás két részben!
a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia produkciója
https://www.youtube.com/watch?v=XQ-EoIOgV5s
Helyszín
Szarvasi Vízi Színház
Szarvas, 5540, Petőfi Sándor u. 7-9.
Szarvas, 5540, Petőfi Sándor u. 7-9.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!