Ez az előadás a gyermekkor megismeréséhez akar segítséget nyújtani. Azt akarja tudatosítani, hogy gyermekkor feldolgozása az élet szebbé és jobbá teszi, ami sosem tiszteletlenség a szülőkkel szemben.

A gyermekkor valahogy mindig, és mindenütt ott van, a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel egy szülői mondat, egy arckifejezés, egy érzés formájában…

Az emberek bár ösztönösen érzik a gyermekkoruk fontosságát, mégis keveset tudnak arról, hogy az akkor megélt élményeik mégis hogyan hatnak a felnőtt életükre.

A pszichológia mai tudása szerint az alapszemélyiségünk nyolcvan százaléka három-hat éves korunkra kialakul. Optimális esetben itt tanulunk meg szeretni, elfogadni, valahova tartozni, kötődni, és itt tanuljuk meg a saját határainkat is. Az ekkor megélt élményeink egy élethelyzetben automatikusan megjelennek, pl. valamilyen reakció, szóhasználat, viselkedés stb. formájában. Befolyásolják a választásaikat, azt, hogy mennyire tudjuk szeretni és tisztelni önmagukat, vagy ki hogyan fogja nevelni a saját gyermekét, és a sor még hosszan folytatható.

Röviden itt dől el, hogy a felnőtt életünkben mennyire tudunk érzelmileg intelligens, érett énazonos, azaz boldog emberként élni.

A gyermekkor azonban ritkán tökéletes! Ennek számtalan oka lehet, de összességében nem is az ok a legfontosabb, hanem a gyermekkor megismerése és feldolgozása.

Tapasztalatok sora igazolja, ha valaki megismeri, megérti és feldolgozza a gyermekkorát, ha szembenéz a traumáival, azzal nemcsak önmagához kerül közelebb, hanem az élete is szebb, kiegyensúlyozottabb, és sikeresebb lesz. Az is az őszinte feldolgozás mellett szól, hogy a kutatások szerint az emberek a gyermekkorukban szerzett sérüléseik a „gyógyítására” leggyakrabban a saját gyerekeiket „használják”. Ahogy ezt Alice Miller megfogalmazza “Minden emberben létezik egy saját maga elől jól elrejtett zug, ahol gyermekkori tragédiája kellékeit őrzi, és ahová csak a saját gyermekeinek van bejárása.”