Vezetőjük, Szőke Szabolcs egyike a modern polihisztoroknak: produkcióiban a képzőművészet és a színház szintézisben működik, ahogyan a zenében is műfajok párbeszédét, a jazz, a Balkán, India és Nyugat-Afrika zenei unióját teremti meg társaival. A Trio Squelini 2014-ben Campiello/Terecske címmel készített lemezt, és ennek megjelenése óta rendszeresen koncertező csapattá vált. Szívesen hívnak egy-egy koncertjükre vendéget is, így műsoruk minden alkalommal más-más árnyalatokban tárul elénk, akárcsak a roueni katedrális Monet híres sorozatában. Ezúttal David Boato, a Mogliano-Venetóban élő kiváló jazztrombitás és szárnykürtös csatlakozik hozzájuk, akit már több mint egy évtizedes kapcsolat fűz a trióhoz. Több alkalommal koncerteztek együtt Olaszországban és Magyarországon is, első közös lemezük, a Via Ilka a Hunnia Records gondozásában jelent meg, majd 2024 októberében egy közös észak-olaszországi koncertturné során rögzítettek egy újabb albumot, amelyből most az Opus színpadán is bemutatnak néhány darabot.
Közreműködik:
Szalai Péter - ütőhangszerek,kalimba, aquaphone
Szőke Szabolcs - gadulka, sarangi, array mbira
Váczi Dániel - szopranino- és altszaxofon, aquaphone
David Boato - trombita, szárnykürt
Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Páratlan számú ülőhely foglalásánál előfordulhat, hogy az asztalt meg kell osztania másokkal.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!
Telefon: +36 1 216 7894
Stáblista
| ütőhangszerek,kalimba, aquaphone / percussion, kalimba, aquaphone | Szalai Péter |
| gadulka, sarangi, array mbira / gadulka, sarangi, array mbira | Szőke Szabolcs |
| szopranino- és altszaxofon, aquaphone / sopranino- and alto saxophone, aquaphone | Váczi Dániel |
Helyszín
Budapest, 1093, Mátyás utca 8.