A folklorisztikai érdeklődés a tradicionálisnak tekintett paraszti mesélés hagyományára fordít kiemelt figyelmet, ugyanakkor a mesemondásnak nem ez volt az egyetlen szóbeli gyakorlata. A modern, városi környezetben megvalósuló mesélés és az elhangzott meseszövegek szintén a narratív hagyomány részét képezik. Az előadás a városi közegben zajló nyilvános, színpadi-művészi mesemondás hosszú és izgalmas történetének a kezdeteibe nyújt bepillantást a 19. század végétől a második világháborúig.
A népmese a magyar városi tömegkultúrában különböző fórumokon volt jelen, amelyet a modern technikai eszközök (pl. telefonhírmondó, gramofon, rádió) is hatékonyan támogattak. A városi tömegszórakoztatás keretein belüli elképzelt mesemondás meghonosításán kezdetben újságírók és színházi szakemberek munkálkodtak. E tevékenység két kiemelkedő alakja a Basa bácsi néven országosan ismertté vált Balassa Jenő és a kortársai által pesti Andersenként emlegetett Szalai Oszkár (Oszkár bácsi) voltak. Az ő személyükben tisztelhetjük az első magyar professzionális, művészi mesemondóinkat, akik a fővárosban és vidéken, színházakban, iskolákban és szabadtéren évtizedeken keresztül gyerekek ezreinek meséltek. Balassa emellett az intézményes színészképzésbe is bevezette a színpadi mesélést, Oszkár bácsi pedig megjelentette meséit gramofonlemezeken is, nem mellesleg ő volt a Magyar Rádió egyik első mesemondója.
Előadónk, Domokos Mariann népmesekutató történeti filológiával, textológiával, kutatástörténettel, populáris irodalommal, a Grimm-mesék folklorizációjával, jogi néprajzzal foglalkozik. Nemrégiben Gulyás Judittal közösen az Arany család népmesegyűjtői-és kiadói tevékenységét tárták föl egy monumentális kritikai kiadásban. Újabb érdeklődési területei közé tartozik a kutatástörténet egy érdekes szelete, a XX. század első felében működő fővárosi mesemondók közművelődési jelenségének vizsgálata.
Helyszín
Budapest, 1011, Corvin tér 8.