Isabel Villanueva koncertje feltárja előttünk a csend, a hang és a transzcendencia metszéspontjait, és egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy a zenét szent és átalakító rítusként éljük meg.

Műsor:
Hildegard von Bingen: O virtus sapientiae (Isabel Villanueva átirata)
Kurtág György: Jelek, játékok és üzenetek – Zöld erdőből magyar nóta (A 60 éves Földes Imrének), Perpetuum mobile, In nomine all'ongherese (Damjanich emlékkő)
Johann Sebastian Bach: 2. (d-moll) hegedűpartita, BWV 1004
Kurtág György: Jelek, játékok és üzenetek – In memoriam Blum Tamás
Heinrich Ignaz Franz Biber: Passacaglia

Közreműködik:
Isabel Villanueva – brácsa

A kortárs spanyol filozófus, Carlos Javier González Serrano így fogalmazott a zenei rituáléról: „A csend elengedhetetlen feltétele a hang megjelenésének, annak, hogy a szó életre keljen. Amikor a nyelv még nem tudta kifejezni az emberi lélek legnagyobb mélységeit, a zene egy különleges utat jelentett, amely kapcsolatba hozott minket a misztikummal, a valóság transzcendens elemével. Ekkor született meg a zenei rítus, amelyben a szó és a dallam kéz a kézben járnak és elvezetnek egy térbe, ahol az emberek kifejezik tiszteletüket a szellemek és az istenek előtt, és ahol ismeretlen, sőt, még tiltott elemeket is megidéznek. A rítus szent és sérthetetlen szertartás, egy szimbolikus hely, ahol az emberek összegyűlnek, hogy találkozzanak a meg nem nyilvánulóval, azzal, ami szeret elrejtőzni előlünk. A zene a rítus szíve, életadó szívverés, amely felfedi a szertartás ritmusát. A rítusra tekinthetünk térképként is, hiszen azt is jelzi, mi van az értelmünk határain túl. A rítus a titokzatosság kapuja, a zene pedig az eszköz, amely elvezet minket ehhez a terra incognitához. Ezért a zene végül átadja helyét a csend birodalmának és ezzel beteljesíti útját. A zene rítus, mert ez az egyetlen nyelv, amely visszavezet minket a lehetőségek földjére. A zene rítus, mert ez az egyetlen nyelv, amely a lehetetlenről beszél nekünk.”