Ugyanis ezt a big bandet az jellemzi, hogy saját szerzeményekből – klasszikus zeneszerzők esetében pedig átdolgozásokból – építette fel párját ritkító előadási darabjainak sokaságát és impozáns szerzői CD kollekcióját. A „standard” persze már rég nem csak a musicalek slágereinek jazzes feldolgozásait jelenti, hanem a modern jazz kiemelkedő szerzőinek sokat játszott darabjait is Charlie Parkertől Bob Mintzerig. A MAO repertoárjában régóta ott van a Gershwin-féle The Man I Love, és a pesti körútszéli kiskocsmából világkarriert befutott Szomorú vasárnap. A zenekar előadásában megidéződnek a nagy előadók, akik már énekelték ezt a számot. A vokális számok előadója ezen az estén is a MAO gyakori énekes szólistája, a kiváló Szőke Nikoletta lesz. De filmzenei előzménye is van egy újabb magyar slágernek, amelynek hangszerelője Bacsó Kristóf, a Dés László-féle Nagy utazás címadó dalával és más „slágerekkel”.
Közreműködik:
Szőke Nikoletta - ének
Modern Art Orchestra
Művészeti vezető: Fekete-Kovács Kornél
Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Páratlan számú ülőhely foglalásánál előfordulhat, hogy az asztalt meg kell osztania másokkal.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!
Telefon: +36 1 216 7894
Helyszín
Budapest, 1093, Mátyás u. 8.