Orosz est három orosz zeneszerzővel.

Koncertünket a legfiatalabb zeneszerző művével, Dmitry Kabalevsky 1937-ben írt operájának nyitányával kezdjük. A mű Romain Rolland regényére épül, az opera címadó főhőse Colas Breugnon egy 17. századi francia kisvárosban éldegélő asztalos-fafaragó művész mester, aki elégedetten éli mindennapjait, élvezi az élet minden pillanatát és örömét. Nyugodt élete akkor borul fel, amikor egy pestisjárvány következtében elveszíti feleségét, ő maga is lebetegszik, távollétében felgyújtják a házát, széthordják a vagyonát, elpusztítják az alkotásait. A város, ahol él, rablóbandák kezére kerül, és az anarchia lesz úrrá mindenütt. Végül Colas megszervezi az életet, és rendet teremt a városban. Új háza építésekor eltöri a lábát, és végleg ágyba kényszerül. De ez nem töri le a lelkesedését, Plutarkhoszt olvasva üti el az időt. Colas az az ember, aki sosem veszíti el az életkedvét, aki minden megpróbáltatásból és veszteségből megerősödve kerül ki. Kabalevsky komoly kutatásokat végzett, hogy zenéjébe francia és burgundi népdalokat is felhasználhasson. A nyitány az opera legtöbbet játszott részlete, a főhős vitalitásának, humorának, bölcsességének zenei kifejezése.

Prokofjev az 1930-as évek elején alkotói válságba került. Az a probléma foglalkoztatta, hogy milyen zenét érdemes írni kora közönségének. Az egyik legfontosabb következtetése az volt, hogy a dallamos zenével lehet közel vinni a kortárs zenét az akkori hallgatósághoz. Így amikor 1935-ben Robert Seutance, francia hegedűművész egy hegedűverseny megírására kérte fel Prokofjevet, visszanyúlt a hagyományos formákhoz, és a dallamosságot helyezte előtérbe. A II. hegedűversenyben a klasszikus hagyományok és az új alkotóperiódus újításai keverednek. A hagyomány jól tükröződik a hegedű és a zenekar koncertáló viszonyában, a háromtételes gyors-lassú-gyors formában, a harmóniákban és a hangszerelésben. Ezt a hagyományos hangzást színezik át Prokofjev motívumai, és teszik izgalmassá a II. hegedűversenyt.

A három zeneszerző közül a rangidős, Csajkovszkij V. szimfóniája hangzik el az este második felében. A művet 1888-ban komponálta, s bár vegyes kritikákat kapott bemutatásakor, mégis a szerző legnépszerűbb, legtöbbet játszott műve lett. Sors szimfóniaként tekinthetünk rá, melynek nincs pontos programja, de maga a szerző ezt a megjegyzést írta a művéhez: „Teljes meghajlás a sors, illetve a végzet kifürkészhetetlen parancsa előtt”. A nyitótéma képviseli ezt a gondolatot, és minden tételben visszatér emlékeztetőként, annak ellenére, hogy minden tételnek saját zenei témája van. Nagy lélegzetvételű, komor hangulatú műről van szó, ami még reményteli kicsengéssel zárul.