Aranyosi Péter humorista és Vida Péter színész-humorista a A miskolci gyökerek című közös műsorukban a miskolci fiatalság, a középiskolai kalandok, a miskolci show-ska zenekar, a legendás Kabinet Rt és a Diósgyőr focicsapata kapcsán ontják a poénokat és a miskolci/borsodi történeteket.
A 2 Péter még középiskolai tanulmányaik idejéből ismerik egymást, erre utal a “A miskolci gyökerek” cím is. Ráadásul ennek a címnek Aranyosi Péter szerint van egy kis áthallása is.
“Vida Péterrel nagyon régóta ismerjük egymást, mondhatni barátok vagyunk. Az is közös bennünk, hogy mindketten megkaptuk a Karinthy-gyűrűt. A miskolci gyökerek egy párhuzamos életrajz, ami kettőnk életéről szól. Péter amellett, hogy szaval és énekel is, főleg azt mutatja be, hogy milyen a művészvilág, én pedig olyan történeteket hozok, amelyek inkább az átlagember életét jellemzik. Az előadást egy közös kabaré jelenettel zárjuk, ami szintén kapcsolódik kettőnkhöz.”
Stáblista
| Humorista | Aranyosi Péter |
| színész-humorista | Vida Péter |
Helyszín
Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár
Hajdúszoboszló, 4200, Szilfákalja u. 2.
Hajdúszoboszló, 4200, Szilfákalja u. 2.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!