Tárgyak és Hangok szerelméből fogantatott színdarab.
Francia nyelvű előadás, magyar felirattal.
Rendezte: Sylvaine Hinglais
Előadja: Deáky Szandra
Zene: Jeff Luna, Ágens, Silicate
Egy vicces történet vagy vicces egy történet?
Amikor a tárgyak megszólalnak, hogy emberekről beszéljenek, az furcsa és komikus is lehet egyszerre. De összeházasodni egy létrával, az nagyon komoly dolog, mivel az már a szerelemről szól.
Csak egy valaKI van a színpadon.? Én? Te? Ő? Mi? Ti? Ők? Talán mindannyian egy lélekben koncentrálódva.
Egy lélek, amely egyedül él "otthonában", egyedül önmagával. Ez azonban nem a magány története. Vannak hangok is. A tárgyak beszélnek. Először egy csizma, majd a csizmába szorult kavics; egy párna elkezd bőgni, mint egy újszülött, egy fény vitatkozik, finom zene árad a tükörből, mely Orfeusz hárfájává vált.
Hangok és érzékeny, idegen - ismerős jelenlétek animálják a teret. Tömeges gesztusokat, impulzusokat és őrületet provokálnak.
Ebből alakul ki egy létrával (akarata ellenére) ez az eseményekben gazdag szerelmes történet.
Nem számít a valóság. "Az embernek csak el kell gondolnia valamely tökéletességet és már felleli abban, akit szeret." - írta Stendhal.
A képzelet továbbra is a legerősebb. Olyan erős, hogy egy szempillantás alatt át tudja alakítani a közönségest rendkívülivé, és a legjelentéktelenebb Tárgyat őrült szerelem tárgyává.
Un Personnage, des Objets et des Voix.
Conception et mise en scène : Sylvaine Hinglais
Interprétation : Deáky Szandra
Musique : Jeff Luna, Ágens, Silicate
Drôle d’histoire ou histoire drôle ?
Quand les objets prennent la parole pour parler des humains, c’est bizarre et comique à la fois.
Mais se marier avec un escabeau, c’est très sérieux, puisqu’il s’agit d’amour.
Une seule personne en scène. Toi? Moi? Elle ou lui? Nous tous, peut-être, concentrés en une seule âme. Une âme qui vit seule dans son « chez soi », seule avec elle-même.
Pourtant il ne s’agit pas d’une histoire de solitude. Il y a des voix aussi. Les objets prennent
la parole: une chaussure, un caillou, égaré dans la chaussure; un coussin pousse même des
cris de nouveau-né! Les choses animent l’espace, comme des présences sensibles, sonores,
étrangères et familières à la fois.
Avec un escabeau (et bien malgré lui!) va se jouer une histoire de cœur drôlement mouvementée
« Il suffit de penser à une perfection pour la voir dans ce qu’on aime.» écrivait Stendhal.
Peu importe donc la réalité de ce qui est aimé. L’imaginaire reste le plus fort. Si fort qu’il peut, en un clin d’œil, changer l’ordinaire en extraordinaire, et l’objet le plus insignifiant en Objet d’amour fou.
Vélemények
Írj véleményt