A Nektár Színház bemutatja:
JÉGKIRÁLYNŐ
mesejátékát
Hans Christian Andersen meséjét feldolgozta: Borbély Viktória
Versszöveg: Csík Csaba
Gerda és Kay testvérien jó pajtások. Egy szép őszi napon Kay hirtelen a szívéhez kap és ettől a pillanattól furcsán megváltozik benne a világ. Szemébe a Jégkirálynő manói által összetört tükör egy szilánkja kerül. Kay innentől kezdve mindenben és mindenkiben csak a rosszat látja. Gerdát is és barátait is kegyetlen tréfái tárgyává teszi. Amikor a téli szánkózás közben megjelenik maga a Jégkirálynő, Kay habozás nélkül követi őt annak palotájába.
Gerda elindul, hogy megkeresse barátját. Útközben találkozik a Három Évszak Asszonyával, a Királykisasszonnyal, aki neki ajándékozza a hintóját, majd a zsiványokkal, akik elveszik Tőle azt, és számtalan megpróbáltatáson megy keresztül, míg elérkezik a Lapp Asszony birodalmába. A kietlen, hideg vidéken élő varázslóasszony már várja Gerdát. Rénszarvasa segítségével elrepíti a kislányt a Jégkirálynő palotájához. Gerda belép a trónterembe és megpillantja Kayt… Küldetését teljesítette: „Én nem török hatalmadra Királynő, hiszen a hatalom egyedül neked a fontos. Én Kay-t viszem magammal, hiszen nekem meg ő a fontos. Szívem melegével felolvasztom jégbezárt hatalmadat…”
Az előadást klasszikus – és mai hangvételű zenével kísérjük.
Szereposztás:
Jégkirálynő..................................................................................... Molnár Lilla
Gerda............................................................................................. Gábor Anita
Kay.................................................................................................. Ondrik János
Három Évszak Asszonya, Xeroména, Lapp asszony..................... Fodor Viktória
Zebulon, Jakab, Kszúnó Izidor, Frigyes.......................................... Bor László
Udvarmester................................................................................... Ottó Ferenc
Az előadás létrejöttében közreműködtek:
díszlet: Keresztury Kata
jelmez: Gáspár Erika – Mátyás Eszter
scenica – látvány: Borbély János
báb: Koryürek Vera
maszk: Papp Judit
Szereposztás
| Jégkirálynő | Molnár Lilla |
| Gerda | Gábor Anita |
| Kay | Ondrik János |
| Három Évszak Asszonya, Xeroména, Lapp asszony | Fodor Viktória |
| Zebulon, Jakab, Kszúnó Izidor, Frigyes | Bor László |
Stáblista
| Hans Christian Andersen meséjét feldolgozta | Borbély Viktória |
| Versszöveg | Csík Csaba |
| Jelmez | Gáspár Erika |
| Jelmez | Mátyás Eszter |
| Díszlet | Keresztury Kata |
| Szcenika-látvány | Borbély János |
| Báb | Koryürek Vera |
| Maszk | Papp Judit |
Helyszín
Budapest, 1042, István út 17-19.