Van Dublin fölött a hegyen egy erődszerű, elhagyott épület, kicsi ablakokkal, vaskos falakkal, templomra, várra egyaránt hasonlító ház. Ez a Hellfire Club, ahol az ördög kártyán nyerte volna el a monda szerint az ott tivornyázó angol urak lelkét valamikor régen.Egy dublini házban, mit sem sejtve ezekről a dolgokról, egy vénember, aki nemrég vakult meg; az öccse, aki vak bátyját támogatni érkezett vissza vidékről, ahol hajóskodott is korábban; régi barátjuk, aki a feleségétől és a gyerekeitől szökött át ide; és egy másik ismerős, akiről tudható, hogy az öcs volt feleségével él most együtt - összegyűlnek pókerezni karácsony este. Szánalmasságuk, vesztességük, az életüket rajtuk állandóan számonkérő többi ember elöl ide zárkóznak be rengeteg whiskey-vel, ebbe a hegyoldalba épült házba, amelyik Howth-ban áll, pont a város másik végén, mint a fenti régi klub. A ház a Binn Éadair-hegy oldalában áll, amelyik jóságosan és védőn magasodik a dublini öböl bejárata fölé. Biztonságos hely. Ezen a szentestén a kinti viharból egy idegen érkezik...
Helyszín
Bárka Színház
Budapest, 1082 Budapest, Üllői út 82.
Budapest, 1082 Budapest, Üllői út 82.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!