BORISZ GODUNOV
Opera négy felvonásban, prológussal, orosz nyelven, magyar, angol és orosz felirattal
Az OPERA 2023/24-es Szláv szezonjának egyik legemblematikusabb előadása Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Borisz Godunovja. Az orosz operairodalom műremeke, amely Alekszandr Puskin azonos című drámája nyomán keletkezett, több mint húsz év után kerül újra az Operaház színpadára, mégpedig az utóbbi évek törekvésének és hagyományának fényében ez is az ősváltozatban. Vagyis nem a sokak által ismert és leggyakrabban játszott Rimszkij-Korszakov-féle átiratban és hangszerelésben, hanem a magában sokkal nagyobb feszültséget hordozó, sűrített cselekményű, eredeti Muszorgszkij-változatban. Így a darab középpontjában még hangsúlyosabban a szereplők lelki állapota áll: Muszorgszkij árnyalt zenei jellemrajzzal festi meg figuráit. Almási-Tóth András művészeti igazgató rendezésében és felfogásában keveredik a történelmi idő a mával, a romantikus-történelmi műből egy mai pszichothriller bomlik ki a horror elemeivel, amelyben egyszerre több idősíkban futnak az események.
ALKOTÓK
Alekszandr Puskin azonos című drámája nyomán a szövegkönyvet írta: Modeszt Muszorgszkij Rendező: Almási-Tóth András Díszlettervező: Sebastian Hannak Jelmeztervező: Lisztopád Krisztina Mozgástervező: Lázár EszterVideótervező: Czeglédi Zsombor
Magyar nyelvű feliratok Avar Katalin fordítása alapján: Benkő Minka
Játékmesterek: Kováts Andrea, Lázár Katalin
Zenei asszisztensek: Doman Katalin, Katona Anikó, Szennai Kálmán, Zsíros Levente
Nyelvi coach: Romanovszkaja Ljudmila A Gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett Karigazgató: Csiki Gábor
Szereposztás
| Borisz Godunov | Bretz Gábor |
| Fjodor | Topolánszky Laura |
| Kszenyija | Brassói-Jőrös Andrea |
| Kszenyija dajkája | Wiedemann Bernadett |
| Vaszilij Ivanovics Sujszkij herceg | Kovácsházi István |
| Andrej Scselkalov | Haja Zsolt |
| Pimen | Palerdi András |
| Grigorij Otrepjev / ál-Dmitrij / Bolond | Ódor Botond |
| Grigorij Otrepjev / ál-Dmitrij / Bolond | Pál Botond |
| Miszail | Kiss Tivadar |
| Kocsmárosné | Szántó Andrea |
| A határőrség tisztje | Pataki Bence |
| Mityuha | Zajkás Boldizsár |
Stáblista
| Rendező | Almási-Tóth András |
| Díszlet | Sebastian Hannak |
| Jelmez | Lisztopád Krisztina |
| Mozgástervező | Lázár Eszter |
| A Gyermekkar vezetője | Hajzer Nikolett |
| Karigazgató | Csiki Gábor |
Helyszín
Budapest, 1061, Andrássy út 22.