Kezdetben csak a lényegi formájára lecsupaszított gesztusnyelv létezik: két test, két műfaj, két szín, két dimenzió, két birodalom, egyazon magány, ugyanaz a kérlelhetetlen vágy, hogy minden folytatódjon, minden újrakezdődjön, hogy átalakuljanak, mozgásba jöjjenek a másik által. Mintha mindennek csak az lenne a célja, hogy zavart keltsen, hogy átjáróul szolgáljon.
Két ember és egy pajzsos varjú vezeti egymást egy különös, érzékeny és költői balettben, amelyben minden test nyomot hagy maga után, és amelyben minden történet megíródik.

A Là nyers és csupasz gesztus testek és hangok, ritmusok és táncok, hanyatlás és lendület között. Semmi sem állandó, semmi sem marad egyhelyben, minden elmozdul. Az életünk hátterében játszódó nyelvet tárja fel előttünk, amelyben nincsenek szavak, sem pontok.
Kifordítja a belső világunkat, mint egy kesztyűt, arra ösztönözve bennünket, hogy szemügyre vegyük önmagunkat a gesztusaink formálta felszín változékony tükrében. Az itt és most jelenére ráközelítő Là új értelmet ad elfeledett, impulzív gesztusainknak, görcsös rángásainknak, sikolyoknak, bármilyen, bármi áron megélt életeknek.

A francia là szó egyaránt jelenti azt, hogy „itt”, „ott” és/vagy „most”.