Ruzante „A Csapodár Madárka” című vígjátéka alapján
írta LÁSZLÓ TIBOR
Szereplők:
ASCANIO, városi polgár Pápai Ferenc
BETÍA, a felesége Monos Kriszta
MENATO, falusi ember Poroszlay Sándor
TONIN, bergamói katona Mészáros Kartal / Hetényi Máté
SOFRONIA, utcabeli asszony Magyar Kata
RUZANTE, a szerző László Tibor / Kaszás József
ASSZISZTENS Lovas Petra, Árgyelán Botond R.
Közreműködik: Zábráczki Hilda
Maszkok: Nagyváradi Szandra
Mozgás-korrepetitor: Rovó Péter
Rendező: UNGVÁRI ISTVÁN
Ruzante olasz reneszánsz szerző. Ez a komédiája a magyar színházak ritkán játszott darabja. Korának üde színfoltja, de az idő kifakította.
Most született egy átirat – az Orfeusz Társulatra igazítva –, ahol megmaradt a történet menete, de teljesen megújult a szövege, a dialógusai, bőven megfűszerezve humorral és pikantériával.
A reneszánsz színház gyakran élt azzal az eszközzel, hogy a színész – kilépve a szerepéből – beszélt a közönséghez. Ez most úgy újul meg, hogy a szerző is beszél a közönséghez, és vitatkozik a színészeivel (színház a színházban), belopva ezzel a mindennapjaink és a színházi valóságunk számos furcsaságát, konvencióját.
16 éven felülieknek ajánlott!

Helyszín
Jászai Mari Színház, Népház
Tatabánya, 2800, Népház u.5.
Tatabánya, 2800, Népház u.5.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!