Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál
Genomsynligt Ljud Festival för Ny Musik
Transparent Sound New Music Festival
2023. 01.07 - 02.05.

Különleges, Magyarországon először hallható, szintetikus hangokból alkotott három részes - két órás darabról elsőként a szerző saját szavaival:

Rózmann Ákos: Az álom és a halál képei
(Nutida musik, vol. 21, no. 3, 1977/78, p. 51.)

Művem célja a Jó és a Rossz ábrázolása volt a hangok segítségével, Stockholmban, az EMS-ben és a Zeneművészeti Főiskola stúdiójában, 1974 augusztusa és 1977 júniusa között.

A Jót azonban nem sikerült „ideális módon” megjelenítenem: az általam itt használt figurák mindig az elhagyatott, szorongó, síró embert jellemzik. Mikor megidézem a Jót egy darab bevezetésében, hamarosan más „erők” érvényesítik hatásukat. A harmadik rész eleje például távoli harangozásra emlékeztet. Ezek a közeledő impulzusok békét és nyugalmat sugároznak, de az ezután megnyilvánuló idegen elemek megakadályozzák a „fejlődést”, hatásuk megsemmisítő: A harangszó zavaros lesz, a felismerhetetlenségig átalakul és végül abbamarad.

Kompozíciómmal egy folyamatot akarok leírni. A fő hangsúlyt a két ellentétes elem egyidejű megnyilatkozása, illetve a kölcsönhatásuk során előálló változások vizsgálata kapja.

Első rész:

A különböző „típusokat” (Jókat és Rosszakat) jellemző „hangok” – kiáltás, sírás, ordítás, morgás stb. – rövid időre tűnnek fel, és zajok, mozgások, ütések stb. kötik össze őket.

Második rész:

Itt a létünkhöz kötődő néhány anyag és jelenség ábrázolásával találkozunk:

a) Föld

b) Víz

c) Mozgás – energia

A második és harmadik rész szerkezetét az egymásra következő, különálló tömbök jellemzik. Minden egyes tömb kidolgozott egység, amelynek jelentőségét a kompozíció folyamatában elfoglalt helye határozza meg.

Harmadik rész:

Az első rész „hangtípusai” most különböző csoportokat alkotnak. Közöttük találunk olyan tömböket, amelyek a Jóra (pl. harangozás) vagy a Rosszra jellemzők (pl. fémes csörömpölés, heves ütések, kopogás fás anyagokon). A rész újdonságát a zenei egységek között megfigyelhető ellentétek jelentik.

(Loch Gergely fordítása)

Továbbá következzen a szerző munkásságát jól ismerő zenetudós írása, amit a műsorfüzetbe írt felkérésünkre. Szükséges a bőséges tájékoztatás, mert azt szeretnénk, hogy aki eljön tudja, hogy mire számítson. A kivételes élményt garantáljuk!

Loch Gergely:
Tibet és tranzisztor. Darabkák Az álom és a halál képei történeti hátteréből

1956. december 10-én, Alfred Nobel halálának hatvanadik évfordulóján három amerikai fizikus, John Bardeen, Walter H. Brattain és William Shockley a stockholmi Koncertházban Nobel-díjat vett át a félvezetők kutatásáért és a tranzisztorhatás felfedezéséért. 1978. március 9-én, a két évtizeddel korábbi díjátadó helyszínétől három kilométerre, Stockholm egy másik nevezetes koncerttermében, a Cirkusban bemutatták a tranzisztor feltalálásának egyik jelentős zenei következményét, Rózmann Ákos Az álom és a halál képei című művét.

A tranzisztor megjelenésével új korszak kezdődött az elektronikában. Mikor a helyigényes elektroncsövek feladatát ez az apró alkatrész vette át, az áramkörök látványosan összezsugorodtak, és ez a körülmény sok más között egy sajátos elven működő, újfajta elektrofon hangszer megvalósítását is lehetővé tette. Ez a hangszer a moduláris szintetizátor, amelynek különböző funkciójú egységei sokféleképpen összeköttetésbe hozhatók, és ezáltal egymás működését sokféle módon képesek befolyásolni.

1963-ban szinte egy időben két elektrotechnikus is jelentkezett ilyen elven működő hangszerekkel: az Egyesült Államok keleti partján Robert Moog, a nyugati partján pedig Donald Buchla. A klasszikus Moog-féle szintetizátorok moduljai között fontos helyet kapott a zongoráéval azonos elrendezésű, mozgó billentyűkből összeállított klaviatúra, a Buchla-féle hangszereken ezzel szemben csak statikus érintőfelületek sora helyettesítette a billentyűket, és ez sem volt minden típus tartozéka. A különbség oka, hogy Moog elsősorban a szórakoztató zene, míg Buchla a kortárs művészi zene gyakorlata számára készítette hangszerét.

Rózmann Ákos a stockholmi Zeneművészeti Főiskola stúdiójának Buchla 200 típusú szintetizátorát használta Az álom és a halál képei komponálásakor. A zeneszerző és Carl-Gunnar Ahlén – a Svenska Dagbladet című nagy svéd napilap zenekritikusa – a fent közölt írásaikban változatos asszociációk segítségével jellemezték a darabot: fa- és fémtárgyak kopogását-zengését, földmorajlást és vízcsobogást, ember- és állatszerű lények hangját vélték felismerni a hangzásokban. Pedig Rózmann a kompozíció összes hangzó alapanyagát kizárólag a Buchla 200 szintetizátorral és egy mechanikus zengetővel állította elő.

A képzettársítások gazdagsága egyfelől a szintetizátor lehetőségeit, másfelől a zeneszerző hangszínek iránti fogékonyságát és a kísérletezésben mutatott kitartását dícséri. A hangszer kombinációs adottságai olyan hangzások lehetőségét is magukban rejtik, amelyeket a készülék beállításai alapján nehéz vagy lehetetlen előre elképzelni. Rózmann ezért a technikai paraméterekre vonatkozó előzetes tervek nélkül kezdte el a munkát, a szintetizátor kísérletező felfedezésével. A képzeletét megragadó hangzások magnetofonfelvételeit kiválogatta, majd ezek kisebb-nagyobb részleteit egymás után másolva, illetve egymásra rétegezve komponálta a művet.

Noha a kompozíciós folyamat során Rózmann rendszeresen jegyzeteket készített az elvégzett munkafázisokról és a mindenkori folytatással kapcsolatos terveiről, munkáját egészében mégis erősen intuitív, sőt, öntudatlan tevékenységként, a tudaton túlival való foglalkozásként jellemezte. „Az álom és a halál képeiben szinte médiumként funkcionáltam, ehhez a kiindulási pontot egy álmom jelentette”, emlékezett egy 1997-es interjúban, amelyben a mű keletkezése idején szerzett szellemi benyomásait is érintette: „különböző buddhista tanok jártak át engem”. Az álmot, amelyben a zeneszerző a saját elmondása szerint élet és halál mesgyéjén járt, a fentiek ismeretében kézenfekvő összekötni a nyugati kultúrában Tibeti halottaskönyv címen számontartott szöveggel, amely a lélek két megtestesülés közötti állapotáról, a halált követő és az újabb megszületést megelőző útról szól.

A tibeti buddhizmus tanait Rózmannal Füzeskuti Ferenc képzőművész, a zeneszerző stockholmi barátja ismertette meg, aki nem sokkal később buddhista szerzetes lett, és Csöpel Láma néven ma is a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség vezető tagja. Füzeskuti tervezte Az álom és a halál képei hanglemez-borítóját a tibeti ikonográfia elemeinek felhasználásával: a háttér aranyszínű, méltóságteljes arca és az előtér agresszív, fekete arca révén a mű legfontosabb ellentétpárja a borítón látható formában is megjelenik.

A kompozíciónak három különböző verzióját is kiadták: 1986-ban LP-n a második változatot, 1991-ben CD-n a harmadik változatot, és 2013-ban LP-n, illetve letölthető formában a negyedik változatot, amelynek 2001-es elkészítésekor Rózmann az 1978-ban bemutatott első verzióhoz tért vissza, azt dolgozta át. A zeneszerző a halála előtt úgy rendelkezett, hogy koncerteken a továbbiakban a legkésőbbi, 2001-es változat szólaljon meg, így ez hallható a mai hangversenyen is.

Rózmann Ákos 1939. július 16-án született Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola orgona és zeneszerzés szakát 1966-ban végezte el, Pécsi Sebestyén, illetve Szervánszky Endre tanítványaként. Ezt követően az intézmény szegedi tagozatán transzponálást, partitúraolvasást és ellenpontot tanított. 1970-ben Svédországba költözött, hogy a következő három évben posztgraduális zeneszerzés-tanulmányokat folytasson a stockholmi Zeneművészeti Főiskolán. A három év letelte után nem tért vissza Magyarországra, élete végéig Svédországban élt, stockholmi katolikus templomok orgonistájaként működött, 1974-től a Szent Eugénia templomban, 1978-től 1997-ig a Szent Erikről elnevezett Dómtemplomban. Tanulmányai végén arra az álláspontra jutott, hogy a hangszeres-vokális komponálás eszköztára kimerült, és ettől kezdve minden kreatív energiáját az elektroakusztikus zenének szentelte. A műfaj neves stockholmi műhelye, az EMS stúdió mellett magánstúdiójában is alkotott, amelyet az 1980-as évek elején a Dómtemplom melléképületének pincéjében rendezett be. Huszonkilenc elektroakusztikus kompozíciót hagyott hátra, közöttük több olyan művet, amelyek hasonlóan monumentálisak, mint Az álom és a halál képei. 2005. augusztus 12-én hunyt el.

 

I. és II. rész: 52:16

szünet 20 perc

III. rész: 01:10:34

A mű megszólaltatásában közreműködnek Horváth István és Elekes István hangmérnökök