Tevékenységében kiemelt helyet kap 2015-ben alapított saját triója, amelyben zeneszerzői oldalát is megismerhetjük. Nagy sikert aratott Little Beggar című albumukat 2018-ban a BMC Records adta ki, harmadik lemezük pedig szintén a kiadónál jelenik majd meg 2023 folyamán. A Tálas Áron Trio játéka rendkívül energikus, és dinamikája széles skálán mozog. Tálas szerzeményeinek olvasztótégelyébe klasszikus, magyar népzenei és könnyűzenei elemek egyaránt bekerülnek; a repertoár zenei arculata mindezzel együtt teljesen egységes. A trió hallgatása már csak azért is különleges csemege, mert a három zenész ötletei bármely pillanatban képesek új irányba sodorni a zenei folyamatot.
Közreműködik:
Tálas Áron - zongora
ifj. Tóth István - nagybőgő
Csízi László - dob
Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Páratlan számú ülőhely foglalásánál előfordulhat, hogy az asztalt meg kell osztania másokkal.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!
Helyszín
Budapest, 1093, Mátyás u. 8.