1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
22/23 KVANTUMTORNA
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft. - Kamaraterem
Ezt az előadást még nem értekelték elegen, az előadóhely többi programjának átlaga:
8.8 / 10
104 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
Az 1998-ban alakult Baltazár Színház az egyetlen olyan színtársulat Magyarországon, amelynek tagjai hivatásos értelmi sérült színészek. A Baltazár egyszerre lát el művészi és társadalmi feladatot, hiszen lehetőséget teremt sérült emberek számára, hogy tehetségüket megmutassák, a nézők számára pedig, hogy szembesüljenek e tehetséggel. Társulatát az a szellemiség hívta életre több mint 24 évvel ezelőtt, miszerint a művészet képes a társadalmi különbözőségek által épült falakat lebontani, a tehetség megmutatásával a sérültekkel kapcsolatos társadalmi beidegződéseket átkeretezni, előítéletektől megszabadítani.

A Baltazár Színház a Kvantumtorna c. előadásával folytatja az évek óta megkezdett alkotói koncepciót, amely szerint magyar szerzők műveit állítja színpadra. A darab megírására a József Attila-díjas, Füst Milán-díjas, Déry-díjas írót és költőt, Vörös Istvánt kértük fel, aki nyolc előadásunknak is szerzője. A darab kiindulóhelyzete: egy, a fővárostól távoli településen szegénységben élő fiatalokból a tornatanár egy focicsapatot verbuvál nem kisebb céllal, mint a megyei kupadöntő megnyerésének szándékával. Hogy biztos legyen a győzelem, a formálódó csapatba külsősöket is hív: értelmi sérült, sikeres színészeket, akik ugyan nem a fociban jeleskednek, de tudják, hogyan kell győzni. Az önlegyőzés mesterei. A tornatanár remek pedagógiai érzékkel azt gondolja, hogy ha az egyik hátrányos helyzet elé egy másik, de sikereset állít tükörként, akkor az húzóerőként fog működni. A kezdeti – mindkét fél részéről kimutatott – idegenkedés a darab folyamán igazi együttműködéssé válik, amely a résztvevők életében sorsdöntő lesz. 

Rendező: Elek Dóra, aki a színház alapítója, 1998 óta 17 előadást rendezett a Baltazár színészeivel és a Világlátó Baltazár című fesztiválnyertes dokumentumfilmet, valamint A világot tartó oszlopok c. kisfilmet.

Koreográfusok: Farkas Dorka, aki Pitypang, Por és A világot tartó oszlopok c. előadások rendezője és koreográfusa, valamint egy szenegáli táncművész, Abdoul Camara.

Látványtervező: a másik Kiss Gabriella, aki szintén számos előadásunk tervezője (Picasso: A világ teremtése, Kőválasz, Boldog Óra, Pitypang, Por, A világot tartó oszlopok).

Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus (Arany Lépés, A világot tartó oszlopok c. előadásaink zeneszerzője)

Fénytervező: Dézsi Kata, akivel már a Pitypang és a Por c. darabokban együtt dolgoztunk.

A filmes jelenetek rendezője Elek Dóra, operatőre Gózon Francisco.

A filmes részek szereplői: Básti Andrea, Pelsőczy Réka, Varga Klári, Rafael Erzsébet, Keresztes Sándor, Formán Bálint.

A Kvantumtorna c. előadásban négy szerepet Nógrád megyéből érkező, nehéz körülmények között élő fiatalok játsszák. Ők azok, akikről szól a darab. Azok a fiatalok, akik a fővárostól távol élnek, és akiket nemcsak a földrajzi helyzetük, hanem anyagi lehetőségük, családi környezetük is elszigetel minden kulturális lehetőségtől.

A Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége Kisterenyén, Mátraverebélyben, Lucfalván egy Tanodahálózatot működtet. A Tanodahálózattal együttműködve a szereplőket egy több lépcsős előválogatás keretében válogattuk. A kiválasztott gyerekek és fiatalok Lucfalváról, Kisterenyéről, valamint Mátranovákról érkeztek.

Helyszín

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Salgótarján, 3100, Fő tér 5.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!