A szertarást a régi, ősrégi és az újabb, sőt a legkorszerűbb szabályok szerint végrehajtó szereplők szemlélői és aktív megvalósítói az egymásra épülő, bonyolult folyamatoknak, amelyek szekvenciái egymásba fonódóan rejtik el (és a hozzáértő számára fedik is fel) kezdetüket és végüket, amely vég nem a lezárás, sohasem a befejezés, hanem a végtelen és örök újrakezdés pillanata, a zárlatok és kezdetek csak perspektíva váltásban törik meg másként a fényt, sugallják csalóka dualitásukat a laikus számára.

A rítusok celebrálói egyben a beavatásra kerülők maguk, a státuszok nem csak felcserélhetők, de örökös forgásban is vannak. A világ egyszerre pusztul, elenyész, széthullik, elbomlik, rozsdállik és penészedik (így lesz az újnak humusza) és ragyog, csillog, magasztos és felemelő, mert minden arra utal, egy új, dicső minőség hordozói leszünk, az új megszületése, az új minőségbe való belépés, az újjászületés pillanata előtt állunk, sőt ki tudja, már el is érkezett a pillanat, mi is részesei lehetünk a nagy mű megvalósításának, hisz újjászületve a szentek, lovagok, harcosok körébe kerülvén már mi is hordozzuk a tudást, az érzékelés, minden korábban tapasztaltnál élesebb látás, szaglás, tapintás, hallás, ízlelés és kifejezés képességét. Ehhez el kell veszítsük mindazt a felszínes, gyatra, ócska, világot, amit eddig öröknek tudtunk, a tegnap már hajdani, bizonytalan múlt, amorf és tompa, elemeiben összemosódó és értelmezhetetlen emlék a jelen tisztán ragyogó fényéhez képest.

 

Táncolják:
Kiss Rebeka Petra
Rácz Réka
Tóth Laura
Váth Máté

Látványterv: Szurcsik József KGP
Animáció: Karácsonyi Attila
Zene: Kovács Jeromos
Fényterv :KGP
Koreográfia: Kovács Gerzson Péter

Az előadás bemutatója a Nemzeti Táncszínházban, közös programként valósul meg.