1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
STABAT MATER PÁSZTI BÉRLET 4.
Nemzeti Filharmonikusok - Pesti Vigadó Díszterem
Ezt az előadást még nem értekelték elegen, az előadóhely többi programjának átlaga:
9.4 / 10
701 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
Két zeneszerző, akikben kevés a közös vonás. Abban mégis hasonlítanak, hogy egyikük életművében sem játszik döntő szerepet az egyházi zene. Az idős Verdi azonban megírja Quattro pezzi sacri (Négy szent ének) című művét, az ötvenegy éves Poulenc pedig a Stabat Matert.

A két mű arról tanúskodik, hogy mindkét komponistának akadtak olyan gondolatai és érzései, amelyeket csak ezekben a tételekben vallhatott meg a világnak. A Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjén Somos Csaba karigazgató vezényel.

A francia hatok tagjáról, Francis Poulencről úgy vélték pályatársai, barátai, ismerősei, hogy könnyed, szellemes, elegáns művész, akitől még a frivolitás sem idegen. Amikor azonban 1949-ben meghalt barátja, a festő és díszlettervező Christian Bérard, megírta kórusra és zenekarra fogalmazott tizenkét tételes Stabat Materét, amelynek három tételében szopránszólista is énekel. Giuseppe Verdi Négy szent ének című alkotása (a pezzo valójában darabot jelent) nem egyetlen összefüggő ciklusként keletkezett: eredetileg négy különálló tétel, melyek közül az a cappella Ave Maria, illetve a szintén kíséret nélküli Laudi alla Vergine Maria 1889-ben és 1886/88-ban készült, míg a zenekart is foglalkoztató Stabat Mater és Te Deum évszámai 1896/97 és 1895/96. A mű ősbemutatója (az Ave Maria nélkül) 1898-ban zajlott le a Párizsi Operában.

A hangverseny szólistája, Kristófi Ágnes 1973-ban született Nagyváradon, tanulmányait szülővárosában kezdte meg, majd a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen fejezte be. A Nemzeti Énekkar tagja.  Somos Csaba Liszt-díjas karmester 2016. áprilisa óta a Nemzeti Énekkar karigazgatója. Érdeklődésének középpontjában egyszerre van jelen a vokális és instrumentális zene. Legfőbb művészi célkitűzése a szenvedélyes interpretáció, a professzionalizmuson túlmutató zenei átütő erő elérése.

Francis Poulenc: Stabat Mater
***
Giuseppe Verdi: Quattro pezzi sacri
 
Kristófi Ágnes ének
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Somos Csaba

Stáblista

Karmester Somos Csaba

Helyszín

Nemzeti Filharmonikusok
Budapest, 1051, Vigadó tér 2.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!