NEM TALÁLTÁL ELŐADÁST MA ESTÉRE?

Hallgassunk Schubertet! 4. A-moll szonáta/Dalok/ IX. szimfónia (Juliane Banse&Concerto)

19:30 Nagyterem

Műsor:
Schubert: a-moll („Arpeggione”) szonáta, D. 821
Dalok
         A pisztráng (Die Forelle) D. 550                                 
         Margit a rokkánál (Gretchen am Spinnrade) D. 118       
         Szilviához (An Sylvia) D. 891                                    
         Tartaroszi csoport (Gruppe aus dem Tartarus) D. 583   
         Alkonyi pírban (Im Abendrot) D. 799                              
         Rémkirály (Erlkönig) D. 328                                      
         Ráadás:  Geheimes       
szünet                                                
Schubert: IX. („nagy” C-dúr) szimfónia, D. 944

Közreműködik:
Juliane Banse szoprán
Maxim Rysanov brácsa, Rozsonits Ildikó zongora
Concerto Budapest

Vezényel: Baráti Kristóf, Keller András

Az esti koncert nyitószáma újra csak egy melléknévvel felruházott kamaradarab, az a-moll („Arpeggione”) szonáta lesz. Ez az 1824-es szerzemény arról a ma már jószerint csak történeti kuriózumként emlegetett, a divatból teljességgel kihullott hangszerről kapta a nevét, amely a gitárral rokon, a csellóra hasonlít és vonóval szólaltatják meg. A szonáta Maxim Rysanov előadásában most brácsán hangzik el, zongorán kíséri a Virtuózokban felfedezett Rozsonits Ildikó.

Schubert, a jelentős dalköltő, „a dal jámbor fejedelme” – az 1828-ban elhunyt zeneszerzőt így búcsúztatták és tisztelték továbbélő kortársai, jeléül annak, hogy szinte példátlanul gazdag daltermésének megannyi darabja már akkor népszerűvé vált, amikor Schubert más műfajokban alkotott műveit még nem, vagy csak alig ismerték (el). A Schubert-napot lezáró és betetőző koncert első felében a dalénekesként világszerte ünnepelt német szoprán, Juliane Banse az életmű – és egyszersmind a Lied műfajának – reprezentatív gyöngyszemeit készül megszólaltatni: A pisztrángtól a goethei Rémkirályig. A szünetet követően azután a „mennyei hosszúságú” C-dúr szimfónia, a Concerto Budapest repertoárjának egyik sokat csiszolt ékköve hangzik el. A mű, amelynek számozásával kapcsolatban még fel-felmerülnek ugyan ellentétes álláspontok, ám amelynek nagyságát jószerint azóta nem vonja kétségbe senki emberfia, hogy a felkutatói érdemű Schumann baráti biztatására Mendelssohn a posztumusz ősbemutatón, 1839-ben a lipcsei közönség elé bocsájtotta.