- Szerelmeskedés két részben, egy felvonásban -
A találkozás születés. Egy kapcsolat megszületik, majd ahogy az életben minden, elmúlik. Előadásunkban a férfi és nő mindenkori kapcsolatát térképezzük fel két hétköznapi történeten keresztül, eltérő perspektívákból. Az első történetben a Férfi egy átmulatott és átudvarolt éjszaka után a Nő mellett ébred, de nem emlékszik arra, mi történt közöttük. Megegyeznek abban, hogy kilenc éjjelt együtt töltenek - ebből a helyzetből indul ki kettejük viszontagságainak története. Az előadás második fele két gyermek találkozását dolgozza föl. Valahol Pesten, egy panelnegyed játszóterén van egy homokozó. Oda jár le minden nap Dani, hogy kedvenc akcióhősei kicsinyített másával minden nap megmenthesse a világot egy-egy újabb fenyegető veszélytől. Daninak a játékhoz nincs szüksége saját kimeríthetetlen fantáziáján kívül semmire és senkire. Egy nap azonban minden felborul: a homokozóba egy lány érkezik a babájával.
Előadásunkkal nem akarunk válaszokat adni, következtetéseket, konklúziókat levonni. A szerelemről, mint időn és téren kívül álló dimenzióról szeretnénk beszélni, az emberi élet értékéről, minőségéről, céljairól ennek a dimenziónak a függvényében.
Az előadás hossza 90 perc, szünet nélkül.
Előadják: András Gedeon, Rákosy Anikó, Székhelyi Dániel, Vincze Erika
Dramaturg: Szigeti Bálint
Rendezőasszisztens: Tóth Barbara
Rendező: Létmányi Attila
Helyszín
Budapest, 1114, Bartók Béla út 60.