A Semmit se bánok egyik főszereplője az egykori román titkosrendőrség ma már nyugdíjas tagja. Másik főhőse egy kamaszlány, aki a világ kegyetlenségét egyszerűen természetesnek találja, mert ebbe nőtt bele, mert nincs választása. Az ellene elkövetett családon belül bűnöket – az apa lelki terrorjait, fizikai kínzásait – rendjének valónak fogadja el, nem kérdőjelezi meg azokat, ezért nem is képes lázadni a helyzete ellene, hiszen abban érzi „otthon” magát. A magányos és mogorva öreg, illetve a fiatal lány története összeér; mindketten ragaszkodnak a világukhoz, nincs bennük vágy a szabadságra, mert nem ismerik annak lehetőségét. A két főhős azonban talán együtt megtalálhatják a kiutat ebben az izgalmasan groteszk drámájában.Székely Csaba a mai magyar drámairodalom egyik legeredetibb hangú drámaírója, aki annak idején a Bánya-trilógiájával robbant be az erdélyi, majd nem sokkal később a magyarországi színházi életbe is.A szerzőmaga mondta, hogy színdarabjai írásakor különösen érdeklik a sorstragédiák, a megtépázott, tönkrement egzisztenciák, illetve bármiféle – családi, társadalmi vagy hatalmi – mechanizmus működése, az emberi manipuláció természetrajza. A mű nem az ügynökkérdést tárja fel, hanem – egyebek mellett – hogy a diktatúra szolgálattevőjének régi bűnei hogyan hatnak rá a mában. Ha egyszer képes volt beengedni a sötétséget, az benne marad-e örökre? S vajon ha valakit képes megmenteni a borzalmas jövőjétől, megmenti-e saját magát a rémes múltjától?Székely Csaba darabja a mindenkori áldozatok drámája is.
Szereplők:
Dominik - Kiss AdriánLiza- Dankos DorinaAlex- Türei Márk/ Mestyán ErikRendező: Türei Márk
Helyszín
Budapest, 1071, Bethlen tér 3.