Egy férfi egy netes randioldalon megismerkedik egy lánnyal. A találkozásnál kiderül, hogy közös múltjuk van. És titkaik... A pikáns, szórakoztató komédia mindeközben egy mély és bölcs emberismeretről tanúskodó történet, két kiváló, sorozatokból is ismerős sztár jutalomjátékával.
Kulcsár Lajos: Love.hu
romantikus vígjáték
Egy középkorú férfi megismerkedik egy fiatal lánnyal egy netes randioldalon, ahol mindenki másnak mutatkozik, mint aki valójában. Az első, valódi találkozásnál, hamar kiderül, hogy a két embernek közös múltja van, amiről maguk sem tudtak. És titkaik, amiket szépen lassan felfednek egymás előtt. Így egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Túl közel. Eközben pedig a pikáns, szórakoztató, pörgős komédiáról is kiderül, hogy egyben bölcs, ritka mély és pontos emberismeretről tanúskodó történet.
A Fórum Színház ősbemutatójában két kiváló színész talál egymásra, de nem csak a színpadon: Kiss Anna Laura és Lengyel Ferenc duettjét már az egész ország ismeri a tévéképernyőről, az egyik legsikeresebb magyar sorozatból.
Nő: Kiss Anna Laura
Férfi: Lengyel Ferenc
Rendező: Lengyel Ferenc
Producer: Németh Kristóf
Előadás egy részben, 90 percben.
A Fórum Színház előadása.
Az előadást 14 éven felüliek számára ajánljuk! A változtatás jogát fenntartjuk!
Támogató: EMMI
Szereposztás
| Nő | Kiss Anna Laura |
| Férfi | Lengyel Ferenc |
Stáblista
| Rendező | Lengyel Ferenc |
| Díszlet, jelmez | Kovács Yvette Alida |
| Dramaturg | Deres Péter |
| Producer | Németh Kristóf |
| Producer | Kovács Balázs |
| Produkciós manager | Szekeres Tamás |
Helyszín
Budapest, 1066, Jókai utca 6