A Nemzeti Táncszínház húsz éves fennállását ünnepli a táncszakma, a januári gálaeseményen pedig újabb négy együttes köszönti az intézményt. Feledi János - Feledi Project Életképek című boldog, játékos előadásában egy közösség egymáshoz való viszonyulását követhetjük nyomon. A Gangaray Dance Company Agora I. című produkciója a tiszta tánc erejével kápráztatja el a nézőket. A Duda Éva Társulat MIRROR előadása a társulat műfajilag egyik legtisztább produkciója, kiváló táncosokkal, akik képességeik legjavát állítják csatarendbe. A FlamenCorazónArte Táncszínház egy még be nem mutatott darabjából hoz ízelítőt, amelyben az Öröm és az Illúzió találkoznak egymással.
Az alkotó következő - még nem bemutatott - darabjának munkafolyamatából láthatunk ízelítőt. Manolo Carrasco flamenco zongorista Illuzió című művének ihletésére készült koreográfia. Stílusa "Alegrias", amely szó örömet jelent. Ez a két gondolat, az Öröm és az Illúzió találkoznak egymással. Az Öröm arról mesél, ami az ő vágya: szárnyalni a boldogságban. Az Ő illúziója ölt testet e táncban. De mint tudjuk, önmagában ő sem létezhet, csak az ellentétek viszonylatában. Feledi János - Feledi Project: Életképek (Hat tánc előadás részlet) Táncművészek: Safranka-Peti Zsófia, Tóth Brigitta, Nagy Noémi Gizella, Csizmadia Tamás, Nagy Csaba Mátyás, Feledi János Zene: Oláh Dezső Trió Oláh Dezső - zongora Oláh Péter - bőgő Pecek Lakatos András - dob Rendező-koreográfus: Feledi János Az alkotó a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasa. FlamenCorazónArte Táncszínház: Illúzió Zene: Alex Torres - gitár, Tar Gergely - ütőhangszerek, Révész Richárd - zongora, Cserta Balázs - fuvola, klarinét Koreográfia, tánc: Pirók Zsófia, Lippai Andrea Duda Éva Társulat: MIRROR Táncosok: Eleonora Accalai, Bacsó Gabriella, Csuzi Márton, Füzesi Csongor, Gaál Júlia, Ivanov Gábor, Lukács Levente, Temesvári Zsófia Zene: Kunert Péter, Gryllus Ábris, Astor Piazzola (montázs) Zenei szerkesztő: Kovács Jeromos Fénytervező: Pető József Koreográfus-asszisztens: Csák Beatrix Produkciós vezető: Huszár Ágnes Produkciós menedzser: Vodál Anita Vendég koreográfusok: Gregor Lustek, Rosana Hribar Rendező-koreográfus: Duda Éva
Feledi János - Feledi Project: Életképek (Hat tánc előadás részlet)
A boldog, játékos, szerelmes mindennapjainkról szóló, a Hat tánc című, Bartók inspirálta előadásból egy közösség egymáshoz való viszonyulását követhetjük nyomon különböző életérzések kapcsán. Az emberi kapcsolatokon alapuló közösségi szellemet állítjuk fókuszba, ahogy a Nemzeti Táncszínház is az elmúlt 20 év alatt.
Az alkotó következő - még nem bemutatott - darabjának munkafolyamatából láthatunk ízelítőt. Manolo Carrasco flamenco zongorista Illuzió című művének ihletésére készült koreográfia. Stílusa "Alegrias", amely szó örömet jelent. Ez a két gondolat, az Öröm és az Illúzió találkoznak egymással. Az Öröm arról mesél, ami az ő vágya: szárnyalni a boldogságban. Az Ő illúziója ölt testet e táncban. De mint tudjuk, önmagában ő sem létezhet, csak az ellentétek viszonylatában. Feledi János - Feledi Project: Életképek (Hat tánc előadás részlet) Táncművészek: Safranka-Peti Zsófia, Tóth Brigitta, Nagy Noémi Gizella, Csizmadia Tamás, Nagy Csaba Mátyás, Feledi János Zene: Oláh Dezső Trió Oláh Dezső - zongora Oláh Péter - bőgő Pecek Lakatos András - dob Rendező-koreográfus: Feledi János Az alkotó a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasa. FlamenCorazónArte Táncszínház: Illúzió Zene: Alex Torres - gitár, Tar Gergely - ütőhangszerek, Révész Richárd - zongora, Cserta Balázs - fuvola, klarinét Koreográfia, tánc: Pirók Zsófia, Lippai Andrea Duda Éva Társulat: MIRROR Táncosok: Eleonora Accalai, Bacsó Gabriella, Csuzi Márton, Füzesi Csongor, Gaál Júlia, Ivanov Gábor, Lukács Levente, Temesvári Zsófia Zene: Kunert Péter, Gryllus Ábris, Astor Piazzola (montázs) Zenei szerkesztő: Kovács Jeromos Fénytervező: Pető József Koreográfus-asszisztens: Csák Beatrix Produkciós vezető: Huszár Ágnes Produkciós menedzser: Vodál Anita Vendég koreográfusok: Gregor Lustek, Rosana Hribar Rendező-koreográfus: Duda Éva
Helyszín
Nemzeti Táncszínház
Budapest, 1024, Kis Rókus u. 16-20.
Budapest, 1024, Kis Rókus u. 16-20.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!