A Budapesti Filharmóniai Társaság kamarazenei sorozatának második estjén a Társaság nagynevű alapító tagjaival találkozhatunk. Személyesen már nem jelenhetnek meg, hiszen az együttest 168 évvel ezelőtt, 1853-ban hozták létre, műveiken keresztül mégis az ő gondolataik szólalnak meg a koncerten – mai utódaik előadásában. Megbizonyosodhatunk róla, hogy az egykor élt előadóművészek a komponálás terén is jeleskedtek. Erkel Ferenc elnökkarnagyról, a magyar történelmi opera megteremtőjéről ez közismert, de koncertmestere, Ridley-Kohne Dávid és főként operaházi másodkarmestere, Huber Károly szintén sikeres zeneszerző volt a maga idején. Erkel Hunyadi Lászlója nyomán Huber készített fantáziát két hegedűre és zongorára, Ridley-Kohnétól ezúttal négyhegedűs magyar rondót hallhatunk. Doppler Ferenc, a kiváló fuvolaművész, karmester és messze földön híres hangszerelőmester természetesen egy fuvoladarabbal képviselteti magát az eseményen.
Műsor:
Ridley-Kohne: Rondo Hongrois négy hegedűre
Doppler Ferenc: Fantaisie Pastorale Hongroise, op. 26
Erkel–Huber: Hunyadi László - Nagy ábránd
Előadja:
Nagao Haruka, Fahidi Patrícia, Gál Károly, Tury Enikő – hegedű
Rácz János – fuvola
Kertész Rita – zongora
Műsorvezető: Gombos László zenetörténész
Helyszín
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Budapest, 1014, Táncsics Mihály u. 7.
Budapest, 1014, Táncsics Mihály u. 7.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!