Egy fiktív dokumentációt mutatunk meg két részben. Ebben a két részben az emlékek és álmok természetével fogunk játszani, az elmúlás és a búcsú érzetét felerősítve. Ide-oda fogunk utazni a négy nap emlékei közt álomszerű módon. Mint ahogy vágyakozni és félni szoktunk, olyan módon, ahogy egyik emlékből kerülünk a másikba, miközben a világ tovább épül és halad a maga útján. Miközben épül a 20. század háborús rendszere és újrafelosztása, fogyasztói társadalma. Miközben kiépül a 21. század elejének közönye és képmutató virtuális rendszere.
A három nővér, pontosabban a négy testvér nélkül elmúlik a 19. század varázsa, elmúlik a sóvárgó dallamok és festmények világa. Hiszen a három nővér olyan, mint a mesebeli három királylány, akik nélkül megszűnik a varázslat, a művészet világa. Múzsák nélkül nincs ihlet. Ihlet nélkül nincs élet. Ezek a múzsák sokszor kicsinyesek és lusták, de végső soron nem akarnak nyerészkedni vagy tudatosan ártani a környezetüknek. Az ő jószívűségük az, ami számomra a Soltis Lajos Színház tehetséges művészeinek, alkotóinak sajátja. Ebből a szempontból közelíthető meg Csehov Három nővérének érzékenysége, Soltis Lajos szellemi hagyatéka, ami az előadásunkban jelentős szerepet kap. Megpróbáljuk fiktív módon dokumentálni a Három nővér letűnt alakjait, hogy bemutassuk őket a mának kíméletlen, provokatív és szeretetteljes gesztussal. Ez az előadás egy emlék- és álomkaleidoszkóp, ami egyben a mindenkori társadalmat provokáló felkiáltójel.
Prozorov tábornok - Soltis Lajos
Olga - Nagy Zsuzsi / Barna Lilla
Mása - Ténai Petra
Irina - Boznánszky Anna
Natasa - Horváth Viktória / Hajba Beatrix
Andrej - Bruckner Roland
Versinyin - Vasvári Csaba
Tuzenbach - Ivák Bence
Szoljonij - Piller Ádám
Kuligin - Boda Tibor
Csebutikin - Nagy Gábor
Ferapont - Károly Bálint
Fedotyik - Szacsvai István
Rode - Tóth Ákos
Anfisza - Nagyabonyi Emese
Protopopov - Pesti Arnold / Tegyi Kornél e.h.
Muzsikusok - Gregorich Zsófia, Gregorich Domonkos
Rendező - Sardar Tagirovsky
Dramaturg: Sardar Tagirovsky, Szigeti Bálint, Tóth Ákos, Szacsvai István, Nagy Bianka
Látványtervező: Bajkó Blanka
Szcenikus: Marton Miklós, Gregorich Ferenc
Zeneszerző: Gregorich Bálint, Gregorich Domonkos, Gregorich ZsófiaSound Designer:Gregorich BálintMozgás: Ténai Petra
Fényterv: Sardar Tagirovsky
Videó: Nagy Bianka
Rendező munkatársa: Szigeti Bálint
Technikus: Hérincs Frida
Produkciós vezető: Nagy Zsuzsi, Vokó Péter
Plakát Design: Krizbai Gergely „Krizbo”
Külön köszönet:
Kemendi és társa Kft., Bincze Tamás, Harasztovics Róbert, Marton Mercédesz, Leon Zilm, Marton Márió,Hartai Andrea, Sipos László, Csula Emil, Horváth Nóra, Ádám Jenő Zeneiskola
Helyszín
XI., Körösy József u. 17.