A mindenki számára jól ismert Három kismalac című mese verses átirata a gyermekek és a felnőttek számára egyaránt szórakoztató módon tartalmazza a tanulságokat éppúgy mint a konfliktust, a bonyodalmakat, s végül a feloldást, mely a drámai feszültséget követi, természetesen mindezt egy, az óvodások és a kisiskolások életkorának megfelelő előadásban.
Cimbora produkció: RÖFI ÉS A FARKAS
A Röfi és a Farkas című bábjáték írója és rendezője Sarkadi Nagy László, színházigazgató, író, rendező, tervező, képzőművész és pedagógus. Szintén neki köszönhetjük a bábok terveit is, melyek megalkotója Valler Kata bábművész. A darabban kiemelt szerepe van a tárgyanimációnak és a közös játéknak, mely gyermek és felnőtt számára épp oly fontos és soha nem múló jelentőséggel bír, mint maga a bábjáték.
Helyszín
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Budapest, 1042, István út 17-19.
Budapest, 1042, István út 17-19.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!