Concertino sorozat: M. Haydn, J. Haydn, Schubert, Csajkovszkij

Program:
Michael Haydn: C-dúr vonósötös (notturno)
Joseph Haydn: Esz-dúr trombitaverseny, Hob. VIIe:1
Franz Schubert: A-dúr rondó hegedűre és vonóskarra, D. 438
Pjotr Csajkovszkij: e-moll vonósszerenád, Op. 48

A Concertino sorozat azt a hagyományt eleveníti meg, amikor még nem állt karmester az együttes élén, hanem a kis létszámú zenekart a koncertmester irányította. Ebbe a tradícióba tartozik a bécsi klasszika, sőt a romantika vonószenekar-irodalmának jelentős része is, így Pilz János ebből a két korból válogatott a BFZ műsorához. Az egy-egy darab erejéig megidézett Haydn testvéreket a korszakhatár legnagyobb alakja, Schubert követi, majd a koncertet az orosz balettzene koronázatlan királya, Csajkovszkij zárja. A trombitaversenyben a zenekar fiatal művésze, a több sikeres nemzetközi próbajátékot maga mögött tudó Csikota Gergely működik közre; Schubert szólóját Savitri Grier játssza, akit a Birmingham Post szerint „mély, sokatmondó tónus” és mindvégig éneklő hang jellemez.

Michael Haydn ismertsége fényévekkel elmarad világhírű bátyjáétól, pedig életművével mennyiségben – és nem egyszer minőségben is – felveszi vele a versenyt. C-dúr vonósötösét például sokáig tévedésből Josephnek tulajdonították. A notturnóként (éjszakai zene) ismert mű négytételes. Az ünnepélyes, páratlan lüktetésű nyitányt a regiszterek közti felelgetések teszik izgalmassá. A lassú tételben madártársalgásra emlékeztető dallamok szólnak pengetett kíséret felett, majd a tipikus menüett után játékos finálé zárja a művet.

Joseph Haydn egyetlen trombitaversenye, a hangszer repertoárjának egyik legnépszerűbb darabja egy frissen fejlesztett instrumentumnak köszönheti létezését. A bécsi udvar művésze, Anton Weidinger olyan hangszert dolgozott ki, amelyen a natúrtrombitával ellentétben a kromatikus skála legtöbb hangja játszhatóvá vált. Találmányához darabokat rendelt, Haydn pedig örömmel tett eleget a felkérésnek. Az eredmény egy végtelenül virtuóz, mégis dallamokban gazdag versenymű.
Bár Schubert egyik darabjára sem írta rá, hogy concerto, életművében akad néhány szólóhangszerre és zenekarra írt kompozíció. 1816-os A-dúr rondójának hegedűszólóját valószínűleg saját magának szerezte. A mű egyetlen tételből áll, de tempója alapján lassú bevezetőre és rondó főrészre osztható ketté. Ezen belül három témából (táncos, népies és drámai) építkezik. A gyönyörű darab mellőzi az önkényes virtuozitást, mégis bőséges teret ad a hegedűs technikai kibontakozásának.

A Vonósszerenád Csajkovszkij egyik legnépszerűbb darabja. Eleinte szimfóniát vagy vonósnégyest tervezett, végül az arany középúton állapodott meg. „Rettenetesen szeretem ezt a szerenádot” – írta kiadójának. A Mozart stílusa előtt tisztelgő mű négy alcímmel ellátott tételből áll. A „Darab szonatina formában” nyitótétel lassú bevezetése a fináléban is visszatér, keretet adva a műnek. A „Keringő” és az „Elégia” önállóan is kedvelt koncertdarab; utóbbiból izgalmas átvezetést követően érjük el a „Tema Russo”, vagyis orosz témára épülő finálét.