Ha valamiről nem vagyunk képesek beszélni – mert a benne átélt öröm, vagy fájdalom az egekig ér, nincsenek hozzá szavaink, szegényes a nyelvünk, hiányzik a bátorságunk –, akkor a csend, a zene, vagy akár egy gesztusértékű mozdulat „szólhat” helyettünk. Kontextust, jelentést kaphat, nyilvánosságot, közérthetőséget a gondolat. Úgy tűnhet bár, hogy az artikulált beszéd uralja mindennapjainkat, benne és általa leszünk azok, akik, pedig nincs így: a csend eredendőbb, tágabb otthonunk, mint a nyelvben lakozás.

Éppen ezért képes egy táncszínházi előadás a maga adottságaival, eszközkészletével méltóképp emlékezni egy olyan történelmi traumára, amit Trianon jelent a magyarság számára. Azt tudja megjeleníteni, amire a történelmi értekezések, szónoklatok nem képesek; zsigerekig ható élményt adhat hazaszeretetből, nekünk rendelt identitásból!

Néptánc-színházi előadásunk címe nem kegyeleti gyertyára utal, nem a nemzethalál valamiféle víziójára, hanem a remény elevenségére… A pislákoló gyertyafény inkább annak lesz a szimbóluma, hogy van jövő, van kivezető út az önsajnálatból, a bénultságból, túl lehet élni a fájdalmat egy percre sem feledve, miként azt Juhász Gyula írta. Ahhoz, hogy a sebek begyógyulhassanak, sokat kell még tennünk, méltóságot sugározni, bölcsességgel létezni. És kell, hogy napjainkat átitassa összetartozásunk tiszta élménye, eleven tapasztalata.

 

Előadja a Duna Művészegyüttes és a Göncöl zenekar
Közreműködik: Navratil Andrea

Zene: Ifj. Csoóri Sándor „Sündi”, Dulai Zoltán, Navratil Andrea
Táncmesterek: Busai Norbert, Busai Zsuzsa, Kádár Ignác, Nagypál Anett, Sáfrán Balázs, Kenéz Enikő, Gera Zoltán, Szabó Csaba, Bonifert Katalin, Molnár Péter, Györke Eszter, Resócki Rolland, Vázsonyi Csilla, Fitos Dezső, Kocsis Enikő
Asszisztensek: Bonifert Katalin, Soós Gyula András
Jelmez: Furik Rita
Látvány: JuZso
Fénytervező: Lendvai Károly
Hang: Földes Gábor
Produkciós vezető: Letenyei Gábor
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Támogatók: Duna Palota, EMMI, Aranykert Egyesület, Nemzeti Táncszínház