Mennyi az „egy csipetnyi só”? Mi az, hogy „amennyit felvesz”? És egyáltalán: hogy érti azt, hogy „fűszerezzük ízlés szerint”? Ízlés szerint?! Szakácskönyvből főzök, az ég szerelmére!
Most úgy érzi, több, a felsoroltaknál fontosabb probléma is eszébe jutott, és egyik sem az étellel kapcsolatos. Pedig - lássuk be - életünk legégetőbb kérdései ezek. Mert eszünk. Egyfolytában. Egy kisbaba étkezési szokásai meghatározhatják a napunkat, saját étkezési szokásaink meghatározzák az életünket, sőt, az egész emberiség történetét.
Így eshet meg az is, hogy az étkezés meghatároz egy egész évszázadot. A Szakácskönyv a túlélésért egy olyan asszony története, aki át- és túlélte a 20. századot. Utóbbi volt az igazán nehéz feladat. Hédi néni a lichtenwörthi koncentrációs táborban tanult meg főzni – elméletben, 28 kilósan. Enni azonban már korábban is szeretett.
Evett volna gyerekkorában, ha nem fájt volna a foga. Evett volna férjes asszonyként, ha nem viszik el a férjét. Evett volna a táborban, ha lett volna mit. És evett volna később is, a tábor után, ’56 után, evett volna a menzán, és evett volna a rendszerváltás alatt is. Evett volna a 20. századi magyar történelem minden egyes fordulópontjakor... Mert az evés maga az élet. Csak neki valami mindig közbejött.
HÉDI: Tegyünk bele „amennyit felvesz"? De az mennyi?
ÉVA: Hát amennyit felvesz, mondom.
HÉDI: De az mennyi fél kiló krumplinál? Tíz gramm? Egy kiló?
ÉVA: Mit tudom én, hát az látszik. Írd csak, hogy amennyit felvesz! Majd meglátod... ha egyszer még főzhetsz...
(lichtenwörthi koncentrációs tábor, 1944. decemberében)
A Centrópa Alapítvány 2013-ban kiadott életinterjúja és receptgyűjteménye, a „Szakácskönyv a túlélésért” szolgál e rendhagyó színdarab alapjául, amit - további túlélők és rokonaik visszaemlékezéseiből - az előadás rendezője és dramaturgja írtak színpadra. Hédike, Hedvig, Hédi néni vacsorára látja vendégül a 44 fõs közönséget, akik a nagy családi asztal mellett hallgatják-nézik-eszik végig az elmúlt évszázadot.

Szereposztás
| Játssza | Nagy Mari |
| Játssza | Radnay Csilla |
| Játssza | Sipos Vera |
Stáblista
| Írta és rendezte, valamint a díszletet tervezte | Borgula András |
| Írta és a dramaturg | Németh Virág |
| Jelmez | Gyarmati Dóra |
| Produkciós vezető | Marcsa Barbara |
| Rendező asszisztens | Kern Dóra |
Helyszín
Gólem Színház
Budapest, 1077, Csányi u. 3.
Budapest, 1077, Csányi u. 3.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!