NEM TALÁLTÁL ELŐADÁST MA ESTÉRE?

Zseniális volt, minden pillanatát élveztem. Sokszor letaglózó, de mégis szórakoztató.

Szenzácios előadás!!!

Remekmű!

Covid39, vawe5; Migránskrízis 8.4; Sorosterv 4.1; Magyarország aktuális királya pedig II. Orbán Lőrinc… A mostanihoz képest 2-3 évtizeddel későbbi, közeljövőben játszódó nem-történetben egy minden eddiginél brutálisabb vírus, melyhez képest a covid19 az Istenek ajándéka a jelenben, és melynek mortalitása 102.5%, kipusztítja a népesség döntő részét a megmaradtakat földalatti óvóhelyekre kényszerítve. A túlélők között, melyről az Underground Project meséje szól, egy hithű ortodox rabbi, a rabbi hamu-friss, bordás pocijú, finoman balettozó, szeplőtelen kislánya, aki azért gyakorlottan forgatja a pálinkás-flaskákat és testnyílásai közül már alig akad, melynek ne lett volna rendszeres látogatója. Egy kövérkés, szentimentális, középkorú hölgy, aki a földalatti bunkerben a tavasz üzenetéről, a fiatalságáról és a humanitásról álmodozik képzeletbeli pillangókat kergetve. Egy szeplőtelen Perzsa leány, akit a fertőzött utcákról gyűjtöttek be, és akinek első dolga elvégezni napi imádságát az óvóhelyen, alapos fertőtlenítés után, akár vegyvédelmi ruhában és gázmaszkban is. Egy kigyúrt nemzeti-radikális férj és kedves neje, akik folyamatos cívódásaikat full-contact szexel vezetik le. Egy csalódott, Osztrák úrinő, aki a bunkerben is képes stílusosan operetteket énekelni. Egy volt sikerszínész, aki elfelejti a Hamlet szövegét, amely miatt alig pár hónappal azelőtt még a felszínen körbeünnepelték. Egy fiatal orvos, akiről senki nem tudja, hogy minek a doktora, viszont azt minden rendelkezésre álló hölgy számára azonnal világossá teszi, hogy alsó-légúti területeken szívesen praktizál… Nagyjából a fenti kiinduló pontból és szereplőkkel startol az Underground Project története, vagyis jóval inkább csak startolna, ha lenne igazi story-ja a tegnap esti színháznak… A „Nettó színjátszás”, melynek hazai főhadiszállása a Rumbach Sebestyén utca egyik közepes méretű pincehelyiségében van, ugyanis eleinte csak annyit jelentett, hogy a szereplők környezetéből eltűntek a díszletek és kellékek, a színfalak, a rendezés nagyon puritán lett. Majd szinte teljesen megszűnt a szereplők és a nézők közötti távolság is a hagyományos értelemben vett színpad elhagyásával. Ezt követően pedig mára már mintha kezdené a minimalista, modern, nettó-szinjátszás elhagyhatónak tekinteni a történetet is… Ennek a felfogásnak a jegyében foganhatott az elemzésem tárgyát képező darab is, amihez én a fenti feltételek mellett úgy gondolom sokkal ingergazdagabb sztorit tudtam volna kreálni, mint az RS9- számára alapanyagot szolgáltató kortárs szerző. Így hát maradt egy elég szikár darabka, mely közel 2,5 órán keresztül részletezi, talán 8, teljesen különböző karakterű, föld alá szorult ember kínlódásait és fokozatos megőrülését, óriási düh, és egyéb érzelmek eltúlzott ábrázolása mellett. Egy pohárba márpedig csak annyit lehet tölteni, amennyi belefér. A RS kifogástalan színészgárdája pontosan tudja, érzi ezt, és rendesen ki is használta a soványka történet adta lehetőségeket. Sikerült is csordultig megtölteni kifogástalan színészi munkával a darab történeti kereteit, majd ezt a talán 2,5 decis poharat a végre teltházat közelítő látogatottságú nézőtéren ülők arcába löttyinteni, közvetlen közelről. Ezt a színházat túlrendezni sem igen lehet, így azt mondom a tegnap este látottak alapján, hogy a rendező és a technikai gárda ugyancsak megtették a magukét, hogy a legtöbbet hozzák ki abból, amiből építkezhettek. A darab maga áll egy nagyon hosszú, elég drámai, sok emberi szenvedést megjelenítő első és egy, a leghalványabb átmenet nélkül, élesen groteszk-komikumba forduló második felvonásból, mely a vége felé ismét valami elég ködös drámába megy át. Ebben több, egyéb momentum mellett pl. nem tudtam hova tenni a zöld maszkjában többször is, néhol szó nélkül, néhol a handpan nevű ütős, dallam-hangszerrel feltűnő UFO-szerű alakot sem. Szóval nagyjából ezt tudta nyújtani a számomra az „Underground Project” nevű vadonatúj színház, 2020.10.11.-én, melynek történetére én 5/10-et, a bemutatott színészi munkára pedig 10/10-et tudnék adni, tehát a summázható élvezeti értéket alapul véve, középarányosan 7,5/10-es az értékelésem.