Presser G.-Sztevanovity D.-Horváth P.: A padlás
félig mese, félig musical 9-99 éves korig
A padlás a legsikeresebb magyar musical, mely 2019 decemberében köszönthette az egymilliomodik nézőjét. A bemutató óta eltelt több mint három évtizedben számos generáció nőtt fel Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter meséjén.
Rádiós, a fiatal tudós a számítógépe tökéletesítésén dolgozik a padláson. Ide érkezik meg négy bolyongó szellem – Kölyök,
Meglökő, Herceg és Lámpás – az igazi hősök, akiket kihagytak a mesékből. Itt szeretnének találkozni a Révésszel, aki elviszi őket egy távoli csillagra, az „örökre szépek” bolygójára, ahol végre otthonra lelhetnek. A szellemeket csak azok láthatják, „akinek a szíve olyan romlatlan és tiszta, mint a gyerekeké”.
„Presser Gábor csodát tett. A zene úgy simul a meséhez, mintha a próza folytatódna, csak egy másik hangnemben. Öröm volt megírni a dalszövegeket. Egyszer egy barátom, aki dramaturgiát tanított nekem, azt mondta, hogy akkor jó egy musical, ha a dalok nélkül nincs is értelme. Szerintem A padlás is ilyen” – mondja Sztevanovity Dusán, a dalszövegek írója, A padlás zenéjéről.
Szereplők:
Rádiós: Károlyi Krisztián m.v. / Szaszák Zsolt m.v. / Polák Ferenc
Süni: Sziládi Hajna / Dichter Dóra m.v. / Ács Petra
Mamóka: Vajda Júlia
Révész és Barrabás: Bánvölgyi Tamás / Poroszlay Kristóf
Herceg: Szaszák Zsolt m.v. / Krausz Gergő / Rédei Roland
Kölyök: Fekete Linda m.v. / Kulcsár Viktória m.v. / Rózsa Kitti / Fekete Patricia
Lámpás: Szívós László / Ferencz Nándor m.v.
Meglökő: Taletovics Milán / Zombori Béla m.v.
Témüller: Vicei Zsolt / Szegezdi Róbert
Detektív: Rácz Tibor / Kárász Zénó
Üteg: Ferencz Nándor m.v. / Bánvölgyi Tamás
Közreműködő: Robinson, a gép: bejátszás
Alkotók:
Díszlettervező: Rózsa István
Jelmeztervező: Horváth Kata
Zenei vezető: Koczka Ferenc
Koreográfus: Hajdu Anita
Súgó: Molnár Tünde, Jánoska Zsuzsa
Ügyelő: Stefanik Sándor
Rendezőasszisztens: Czene Zoltán, Fekete Marianna
Rendező: Méhes László
AZ ELŐADÁS HOSSZA KB. 140 PERC, EGY SZÜNETTEL.
Szereposztás
| Rádiós | Károlyi Krisztián |
| Rádiós; Herceg | Szaszák Zsolt |
| Rádiós | Polák Ferenc |
| Süni | Sziládi Hajna |
| Süni | Dichter Dóra |
| Süni | Ács Petra |
| Mamóka | Vajda Júlia |
| Révész és Barrabás; Üteg | Bánvölgyi Tamás |
| Révész és Barrabás | Poroszlay Kristóf |
| Herceg | Krausz Gergő |
| Herceg | Rédei Roland |
| Kölyök | Fekete Linda |
| Kölyök | Kulcsár Viktória |
| Kölyök | Rózsa Kitti |
| Kölyök | Fekete Patrícia |
| Lámpás | Szívós László |
| Lámpás; Üteg | Ferencz Nándor |
| Meglökő | Taletovics Milán |
| Meglökő | Zombori Béla |
| Témüller | Vicei Zsolt |
| Témüller | Szegezdi Róbert |
| Detektív | Rácz Tibor |
| Detektív | Kárász Zénó |
Stáblista
| Rendező | Méhes László |
| Zenei vezető | Koczka Ferenc |
| Díszlet | Rózsa István |
| Jelmez | Horváth Kata |
| Koreográfia | Hajdu Anita |
| Ügyelő | Stefanik Sándor |
| Súgó | Molnár Tünde |
| Súgó | Jánoska Zsuzsa |
| Rendező asszisztens | Czene Zoltán |
| Rendező asszisztens | Fekete Marianna |
| Szerző | Presser Gábor |
| Szerző | Sztevanovity Dusán |
| Szerző | Horváth Péter |
Helyszín
Szeged, 6720, Vaszy Viktor tér 1.