1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
LÉGY JÓ MINDHALÁLIG
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház - Nagyszínház
9.6 / 10
25 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
„A VIDÉK életét a huszadik század magyar írói közül először Móricz Zsigmond vonta bele élesebb naturalista színezéssel novelláiba és regényeibe. Őserejű tehetség volt: gyökeresen eredeti, gazdagon termő, jellegzetesen alföldi levegőjű. Kitűnően meglátott jelenetek, élettől duzzadó hősök, pompás mellékszemélyek bukkantak elő elbeszélő munkáiból és színdarabjaiból. Életszemlélete, alakrajzolása, stílusa sok meglepetést hozott. Kifogyhatatlan bőséggel és fölötte érdekesen vezette olvasói elé falusi és városi embereit.” Nem csoda hát, hogy művei minden fórumon feldolgozásra kerültek, így leghíresebb regényéből, a „Légy jó mindhalálig!”- ból nagysikerű musical is született, amely 1991 óta az ország csaknem minden pontján bemutatásra került már.

Nyilas Misi története mindig aktuális volt és lesz, míg a dalok, melyek a Kocsák Tibor és Miklós Tibor nevéhez fűződő zenés változatban felcsendülnek, örökzöld slágerekké váltak már. A „Légy jó mindhalálig” létrehozása egy színházban mindig nagyobb ünnep, mint bármely más zenés produkció bemutatása, mert amellett, hogy ilyenkor gyermekekkel telik meg a színpad és a nézőtér is, ez a mű igazi hungarikum. Fontos továbbá egy színház életében, hogy minden korosztályt és társadalmi réteget meg tudjon szólítani, de nagyon kevés lehetőség adódik arra, hogy ez egyetlen előadáson belül jöjjön létre, ebben is kuriózumnak számít ez a musical.

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Nagy Viktor rendezőt választotta ki a feladatra, hogy 27 év után a közönség újra láthassa a magyar irodalom egyik legfényesebb gyöngyszemét a Nagyszínpadon. Az ország- sőt Európa-szerte elismert rendező több nagy zenés produkciót vitt már színre és sikerre a Hirös Városban, így újbóli találkozása a társulattal és a közönséggel mindenki számára nagy öröm lesz.



Kettőzés

Nyilas Misi
10.01. - Kecskeméti Bence Odin
10.02. - Molnár André Lukács
10.03. - Kecskeméti Bence Odin
10.08. - Molnár André Lukács
10.10. - Molnár André Lukács
10.11. - Kecskeméti Bence Odin
10.13. - Kecskeméti Bence Odin
10.14. - Kecskeméti Bence Odin
10.21. - Molnár André Lukács
10.22. - Kecskeméti Bence Odin
10.23. - Molnár André Lukács
10.24. - Kecskeméti Bence Odin

11.03. - Molnár André Lukács
11.04. - Kecskeméti Bence Odin
11.06. - Kecskeméti Bence Odin
11.07. - Kecskeméti Bence Odin
11.21. - Molnár André Lukács
11.22. - Molnár André Lukács
11.25. - Kecskeméti Bence Odin
11.27. - Molnár André Lukács
11.28. - Molnár André Lukács
11.29. - Kecskeméti Bence Odin

Nyilas Misi MOLNÁR ANDRÉ LUKÁCSKECSKEMÉTI BENCE ODIN
Doroghy Sanyika HOLLÓ ZSADÁNYI NORMAN
Orczy BEREGSZÁSZI ZOLTÁN
Gimesi VARGA ÁRON
Böszörményi SUBA DÁVID
Sándor MÉSZÁROS GERGŐ IMRE
Csicsó MAROSI DÁVID
Szegedy GYURGYIK BALÁZS
Tannenbaum KÁLLAI MIHÁLY
Andrási RASKÓ ENDRE
Tök Marci KECSKEMÉTI BENCE ODINHOLLÓ ZSADÁNYI NORMAN
Igazgató HEGEDŰS ZOLTÁN
Valkay tanár úr ARADI IMRE
Gyéres tanár úr FAZAKAS GÉZA
Sarkadi tanár úr PÁL ATTILA
Bagolytanár FERENCZ BÁLINT
Báthory tanár úr FARKAS ÁDÁM
Csoknyai VARGA-HUSZTI MÁTÉ e.h.
István bácsipedellus KÖRTVÉLYESSY ZSOLT
Doroghyné BOGNÁR GYÖNGYVÉR
Viola kisasszony HAJDÚ MELINDA
Bella kisasszony SZABÓ DOROTTYA e.h.
Török néni CSOMBOR TERÉZ
Török bácsi SIRKÓ LÁSZLÓ
Török Ilonka kisasszony SZEGVÁRI JÚLIA
Török János ORTH PÉTER
Pósalaky úr DUNAI TAMÁS
Nagy úr KOLTAI-NAGY BALÁZS
Lisznyai úr LAKATOS MÁTÉ
Házmester KISS JENŐ
Rendőrtiszt VÁRY KÁROLY
Gazdasszony HORVÁTH-GERGELY ENIKŐ
Nagy úr barátnője DRATSAI DÓRA
Lisznyai úr barátnője DROS ENIKŐ
Rendőr VÁRY KÁROLY
Szereplő JEKKEL ANNASZÉNÁS VIKTÓRIAHORVÁTH ESZTER

Közreműködik a Kecskeméti Nemzeti Színház zenekara
Rendező NAGY VIKTOR
Díszlettervező HORESNYI BALÁZS
Jelmeztervező RÁTKAI ERZSÉBET
átkötő jeleneteket író PINCZÉS ISTVÁN
Zenei vezető KÁROLY KATI
Koreográfus GYENES ILDIKÓ
Karmester DRUCKER PÉTERLÁTÓ RICHÁRD
Hangszerelés KEMÉNY GÁBOR
Zenei munkatárs MADARÁSZ ÉVA
Súgó PATYI SZILVIA
ügyelő DOMJÁN SÁNDOR
Rendezőasszisztens SIRKÓ ANNA

Szereposztás

Nyilas Misi Molnár André Lukács
Nyilas Misi Kecskeméti Bence Odin
Igazgató Hegedűs Zoltán
Valkay tanár úr Aradi Imre
Gyéres tanár úr Fazakas Géza
Sarkadi tanár úr Pál Attila
Bagolytanár Ferencz Bálint
Báthory tanár úr Farkas Ádám
Csoknyai Varga-Huszti Máté
István bácsi, pedellus Körtvélyessy Zsolt
Doroghyné Bognár Gyöngyvér
Viola kisasszony Hajdú Melinda
Bella kisasszony Szabó Dorottya
Török néni Csombor Teréz
Török bácsi Sirkó László
Török János Orth Péter
Török Ilonka kisasszony Szegvári Júlia
Pósalaky úr Dunai Tamás
Lisznyai úr Lakatos Máté
Nagy úr Koltai-Nagy Balázs
Házmester Kiss Jenő
Rendőrtiszt Váry Károly
Gazdasszony Horváth-Gergely Enikő
Lisznyai úr barátnője Dros Enikő
Nagy úr barátnője Dratsai Dóra

Stáblista

Rendező Nagy Viktor
Rendezőasszisztens Sirkó Anna
Díszlet Horesnyi Balázs
Jelmez Rátkai Erzsébet
Átkötő jeleneteket író Pinczés István
Zenei vezető Károly Kati
Koreográfia Gyenes Ildikó
Karmester Drucker Péter
Karmester Látó Richárd
Hangszerelés Kemény Gábor
Zenei munkatárs Madarász Éva Andrea
Súgó Patyi Szilvia
Ügyelő Domján Sándor

Helyszín

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Kecskemét, 6000, Katona József tér 5.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!