Szabó Magda
ABIGÉL TITKAI
Piros Ildikó
Szabó Magda estje két részben
Az előadás hossza kb. 120 perc, egy szünettel
Tartalom- és érzelem-gazdag utazásra hívjuk nézőinket Abigéllel, Szabó Magda csodatevő főhősnőjével, alteregójával, akitől írói álnevét is kölcsönözte. A Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, felejthetetlen művein keresztül és tanítványainak továbbadott tudása által örökre a magyar kultúra tündöklő csillagaként fényeskedik.
Az esten nagy gonddal összeválogatott töredékek szólalnak meg Szabó Magda csodálatos életművéből Piros Ildikó Kossuth-díjas, Érdemes művész előadásában és szerkesztésében.
A művésznő felvillantja az írónő életútjának legjelentősebb állomásait, kiemelkedő alkotásaiból idéz, többek között a három nagyregényéből (Katalin utca, Az ajtó, Für Elise), és beavatja a közönséget az Abigél című film születésének titkaiba is.
A meghatóan személyes hangvételű előadásban elhangzó regényrészletek többletjelentést kapnak, például a hazaszeretetről.
Megismerhetjük Szabó Magda különböző életszakasziban tett vallomásait, melyekben tanúbizonyságot ad erkölcsi tisztaságáról és megingathatatlan hitéről, valamint megtudhatjuk és megtanulhatjuk tőle, mi volt számára a legfontosabb érték az életben, hogy számunkra is az lehessen.
Helyszín
1061, Paulay Ede utca 35.