Napfényes Filmklub - A szavak ereje
Angol film, 2018. Rendezte: Carl Hunter
Alan (Bill Nighy) és fia, Peter (Sam Ripley) egy halottasház felé tart, hogy azonosítsanak egy holttestet, akire illik Michael személyleírása. Sok évvel ezelőtt egy Scrabble-partin veszekedés tört ki Alan és idősebbik fia közt, aki elszökött otthonról, azóta sem találják. Az idős férfi azonban még nem adta fel a keresést. Most, hogy kiderült, nem Michael holttestét találták meg, rálépett a megbocsátáshoz vezető ösvényre, melynek végén rég elveszettnek hitt fia várja.
A szavak ereje egy mélylélektani drámának indul, és végig az is marad. Narratívájának kétéltűsége miatt mégis szemtelenül vicces. A Viszlát, Christopher Robint is jegyző Frank Cottrell Boyce forgatókönyve úgy működik, mint a témájául szolgáló gyász a mindennapokban: szomorú és kilátástalan, de valahogy mégis utat tör benne a derű. Ennek főkolomposa Bill Nighy zseniálisan alakított karaktere, Alan, aki egy-egy drámai aspektusból anélkül varázsol szívmelengető komédiát, hogy kényszeredettség érzetét keltené.
A film humorának egyik síkja a generációs különbségek. Alan próbál kibékülni fiával, aki belemegy, hogy náluk aludjon pár napig az apja. Unokájával, a lázadó és számítógép-függő Jackkel (Louis Healey) először nehezen jön ki, és mialatt a srác suliban van, az öreg elfoglalja a birodalmát. Éjt nappallá téve játszik Jack gépén, ami elsőre mókás, a film végkifejlete azonban ráébreszt, hogy ez csupán egy szerető apa elkeseredett próbálkozása, a vak hite volt rég eltűnt fia utáni megrögzött hajtóvadászatában.
Frappáns megoldások, megható szimbolika és egyedi humor jellemzi Carl Hunter filmjét, amit akár a csend erejére is keresztelhetnénk. Hiszen azon túl, hogy a legjobb gegjei éppen a szereplők néma reakciói, mimikái miatt működnek, a legerősebb szó, a „szeretet” köré épül, amit ironikusan, mégsem akaródzik kimondani.
Helyszín
Budapest, 1053, Curia u. 2.