NEM TALÁLTÁL ELŐADÁST MA ESTÉRE?

Mozart-nap 4.: Gran Partita

Mozart: B-dúr szerenád fúvósokra ('Gran Partita’), K.361           

Vezényel: Takács-Nagy Gábor

Közreműködnek:
Rózsa Gerda, Ella Dániel oboa, Klenyán Csaba, Puha György - klarinét,
Pápai Ákos, Salamon György - basszetkürt,
Stefán Zsófia, Beleznai Anna - fagott,
Tóth Bálint, Hamar Máté, Kocsis A. Zsolt, Varga Hunor - kürt,
Buza Vilmos - nagybőgő

 
Mozart-nap 4.: Gran Partita

Wolfgang Amadeus Mozart: B-dúr szerenád (Gran Partita), K 361

A mű keletkezését a Mozart-műjegyzék első összeállítója, Ludwig von Köchel még 1780-ra, Mozart salzburgi tartózkodásának utolsó időszakára datálta. Ennek a besorolásnak egyértelműen ellentmond a klarinétok és kiváltképp a ritkaságszámba menő basszetkürtök szereplése a partitúrában: akkoriban ezeknek a hangszereknek egyikére sem számíthatott Mozart Salzburgban. Alfred Einstein már későbbi időbeli elhelyezést javasolt, 1781 tavaszát-nyarát, Mozart bécsi letelepedésének első hónapjait. A legújabb kutatások azonban azt az álláspontot képviselik, hogy a B-dúr szerenád még ennél is későbbi kompozíció.

A „Gran partita” felirat a szvitszerű felépítésre, hét tétel egymásutánjára, s talán a darab nagyobb terjedelmére utal. Érdekes, hogy Mozart e tételek némelyikében más műveinek témáihoz nyúlt vissza; a hetedik tétel, a záró rondó főtémájában például egy gyermekkori kompozícióhoz, a 9 évesen, 1765-ben, Londonban írott négykezes C-dúr zongoraszonátához. A B-dúr szerenád hatodik, variációs tétele a Mannheimban komponált C-dúr fuvolanégyes Andantinójával egyezik, de itt nem dönthető el egyértelmen, hogy a fuvolanégyes keletkezett korábban.

A változatosság igénye fontos szempontot képvisel az ilyen sok tételes, terjedelmes kompozícióban. A karakter-változatosság elvét tükrözi már a hét tétel egymásutánja is: a nyitó allegrót menüett-tétel követi, majd adagio, utána újabb – második – menüett; ezután újabb lassú tétel, majd a fuvola-kvartettből átültetett variációs andante, s végül gyors záró rondó. A kontraszt és változatosság elvét elégítik ki ezen felül a több-triós menüettek is, amelyek jellegzetesen a szerenád- és divertimento-műfaj tételtípusai közé számítottak régtől fogva.

Meglepő kontraszt-effektussal találkozunk az ötödik tételben, az Esz-dúr hangnemű Adagióban. A tételt megszakító c-moll Allegretto, sietős tempójával, burleszkszerűen szaporázó fagott-basszusaival és „török-induló”-hangjával mintha az égből pottyant volna ide hirtelen, hogy egyszeriben megkérdőjelezze az Adagio elégikus áhitatát.