„Mi az, amit egy férfi soha nem mondana el egy nőnek?" – kérdezte Udvaros Dorottya és az est rendezője, Vörös Róbert, kortárs magyar íróktól és zeneszerzőktől. Udvaros Dorottya első önálló estje az erre a kérdésre adott válaszokból állt össze. A szerzemények között találunk versben vagy prózában írtakat néha játékosan, néha keserédesen megfogalmazva. A válaszok mellé pár vadonatúj és néhány már hallhatott dalt szerkesztve állt össze végül a Mégis szép című est.

Mégis szép
Udvaros Dorottya önálló, zenés estje

„Mi az, amit egy férfi soha nem mondana el egy nőnek?" – kérdezte Udvaros Dorottya és az est rendezője, Vörös Róbert, kortárs magyar íróktól és zeneszerzőktől. Udvaros Dorottya első önálló estje az erre a kérdésre adott válaszokból állt össze. A szerzemények között találunk versben vagy prózában írtakat néha játékosan, néha keserédesen megfogalmazva. A válaszok mellé pár vadonatúj és néhány már hallhatott dalt szerkesztve állt össze végül a Mégis szép című est.

Hallható többek között: Zsüti-sláger és Barbara-song a Koldusoperából, Cseh Tamás, Leonard Cohen, Cole Porter és Kamondy Ági dalai, Térey János, Lőrinczy Attila, Bartis Attila, Nádas Péter és Závada Pál szövegei.

Jelmez: Szakács Györgyi
Dramaturg: Csepi Alexandra
Zenei vezető: Silló István, Károly Kati
Rendező: Vörös Róbert

„És előad könnyed kis kuplét, fajsúlyosabbra hangszerelve. Incselkedik azokkal az írókkal, akik lényegében nem adtak neki választ arra, mit nem mondana el soha egy férfi egy nőnek, majd kivirágzó nőiességgel, pajzánul előadja azt a szellemes csaknem szerelmi vallomást, amiben Závada Pál egyénien briliáns választ adott a kérdésre. Udvaros ragyog, de mélyre is ás, össze is roskad, amikor például az édesanyjáról, Dévay Kamilláról beszél. Silló István pedig zongorakísérőként igazi, érzékeny partnerévé válik." (Bóta Gábor, Népszava)

„Túlcsordulás és visszafogottság, intimitás és távolságtartás, őszinteség és játékosság állandó feleselése – ez Udvaros Dorottya kivételes színészete. Lejön a pódiumról, járkál a nézők között, föláll a magas üvegablak párkányára – mögötte a Szervita tér kitűnő díszlete –,„munkajelmezként" viseli Szakácsi Györgyi ezüst, piros és fekete, rafináltan egyszerű fellépő ruháit: jelenléte átható, akár a falra vetített, óriásira nagyított szemének pillantása." (Koltai Tamás, Élet és irodalom)