6/10 Szerintem alapvetően jó ötleten alapul az előadás, de a történeteken és a megvalósításon még kellene csiszolni. Sokszor nem volt elég jól felépítve a jelenet ahhoz, hogy a poén hatásos legyen. A jelenetek közötti átvezetés tetszett. Az is pozitív volt, hogy minden színész több jelenetet játszott, ugyan abban a ruhában, egymás után, de mindig jól lehetett érezni a szerepváltásokat.

Gomba módra szaporodnak Pesten és már Budán is a kisterületű, modernista, minimál pinceszínházak. Ilyen az Óvóhely is, mely egy Móricz Zsigmond Körtér környéki Bauhaus épület pincerendszerének ad új, hasznos és többcélú funkciót. Hasznosnak és hiánypótlónak nevezném a nagyon fiatal társulat és egyéb közreműködők, szervezők ezen projektjét, mely messze nem csak egy pinceszínházat, hanem egy minőségi sörözőt és kissé romkocsmás hangulatú közösségi teret is tartalmaz a környéken, melyet eddig a hosszú ideje monopolhelyzetben működő Karinthy Színház dominált egészen az ugyancsak régóta prosperáló MÚ-ig. Az Óvóhely gyomrában levő, lépcsőzetes tipográfiájú, hosszúkás kis helység talán nem a legideálisabb színdarabok megjelenítésére, a fiatal alkotók azonban elég jól kiaknázták az ingatlan adta lehetőségeket. Így a formabontó módon kétoldalt elhelyezkedő lépcsőzetes kis nézőtérd-darab között a „völgyben” alakították ki a játék terét, melyben élő zongorajátékot és több egyéb reformista eszközt is felhasználtak a viszonylag ingerszegény környezet ellensúlyozására. A „Mondassz tesséket?” c. darab tematikája nagyon érdekes, a megfelelni vágyás, megfeleltetés és megfelelőség bermuda-háromszögén belül ingázik olyan különböző, szinte mindennapi szituációkat érintve, mint egy állásinterjún való elvárásoknak való megfelelni vágyás vagy egy szereplői casting levezénylése, illetve az azon való tipikus viselkedésformák bemutatása. A látottak és hallottak közül a pozitív emlékek közé sorolnám a dialógusok friss, modernségét; az élő zenei aláfestéseket (a végén szükségét is éreztem pacsizni a zongorista sráccal) valamint a nagyfokú spontaneitás-érzetet, mely téren az egyébként is gyakorta teljesen improvizált darabokat kínáló társulat meglehetősen otthon van. A hátrányok között említeném meg, hogy a látótér erősen behatárolt volt, a magam részéről át is ültem menet közben egy belsőbb székre, miután legalább 10 percben át csak hátakat láttam érkezési sorrendben elfoglalható, kezdeti pozíciómból, a rendezés nem igazán gondolt a zsebkendőnyi játéktér átláthatóságára a publikum aspektusából, melyből ráadásul még foglaltak is a szereplők néhány széket, hogy a darab interaktivitását növelve a vége felé a szereplők a nézők sorai közül játszhassanak. Ugyancsak a kontra oldalra állítanám a homogenitásának hiányát, a színészi teljesítményt és az ezáltal kialakított hangulatot messze nem találtam egységesnek az előadás egészén át. Az elején még talán kissé tétován és félve alakító szereplők a darab közepe felé - mint helyenként a profi boxolók szoktak - egészen bemelegedtek; volt, hogy a humor már-már sziporkázott, a kezdeti fagyossághoz képest. Így a hangulat felfelé ívelt ugyan, de viszonylag mélyről és lassan indított. Mindez azonban úgy gondolom nyugodtan betudható az alig egy éve működő intézmény fiatal alkotó-gárdája tanuló időszakának, mindezekkel együtt a kezdeményezés mindenképpen bíztató a helyszínnel együtt, melynek látogatását legalább néhány jó szláv sör erejéig előadások hiányában is ajánlhatom. Egy reményteljes kultúrkuckó mutatkozott be nálam 2020.01.20.-án. Én 6-ot adtam a lehetséges 10-ből a produkcióra.