Négy különböző háttérrel rendelkező ember egy közös vacsorán vesz részt. A hangulat gyorsan felforrósodik, egy pillanat alatt az identitáspolitika „puskaporos hordóján” egyensúlyozunk. A két házigazda: Amir Kapoor, az amerikai születésű pakisztáni gyökerű ingatlan fúziókkal és felvásárlásokkal foglalkozó jól menő ügyvéd és felesége Emily, a tehetséges festő, aki művészetében iszlám témákra összpontosít.
Emily múzsája és modellje; saját férje. Amir, korábban karriere érdekében félretette muszlin örökségét, a ”nagy amerikai álomban” él. Megjelenik Abe, Amir ’asszimilált’ unokaöccse, aki aggodalmát fejezi ki a helyi imám letartóztatásával kapcsolatban.
Amir megkérdőjelezi, hogy vallási üldöztetés-e, az, hogy az imámot a terrorista csopor-tok támogatási díjának hűtlen kezelése miatt börtönözték be.
A vita a vacsorán hág a tetőfokára, ahol egy afroamerikai munkatárs, Jory és férje Isaac, Emily zsidó származású managere is részt vesz. Így a téma megkerülhetetlenül a vallás lesz. Ki mit gondol a saját és a másik hitéről?
A Korán valóban egy „hosszú gyűlölet-levél” az emberiségnek címezve? Mennyire váltak iszlámofóbokká a nyugati társadalmak 2001. szeptember 11.-e óta? Az egyre gyorsabban sodró párbeszédek azt mutatják be, hogy milyen sérü-lékeny azoknak az önképe, akik az egyik világba és kultúrába születtek, de egy másikban kötelezték el magukat.
Ayad Akhtar: Kitaszítottak (Disgraced)
Szereposztás:
Emily................. Tankó Erika
Amir.................. Dányi Krisztián
Abe................... Jerger Balázs
Jory................... Fekete Linda
Isaac................. Perjés János
Fordította: Csukás Márton és Csukás Barnabás
Dramaturg: Bártfay Rita
Díszlet-jelmeztervező: Katona Bálint
Rendezőasszisztens: Kocsis Bea
Rendező: Léner András
Szereposztás
| Emily | Tankó Erika |
| Amir | Dányi Krisztián |
| Abe | Jerger Balázs |
| Jory | Fekete Linda |
| Isaac | Perjés János |
Stáblista
| Fordító | Csukás Márton |
| Fordító | Csukás Barnabás |
| Dramaturg | Bártfay Rita |
| Díszlet-jelmeztervező | Katona Bálint |
| Rendező asszisztens | Kocsis Bea |
| Rendező | Léner András |
Helyszín
Spirit SzínházBudapest, 1066, Dessewfy u.13.
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!
Vélemények
Írj véleményt