A hagyomány szerint egy szerencsés kimenetelű baleset, a londoni ősbemutatón leszakadt csillártól sértetlenül maradó közönség hálája révén ragadt rá Haydn 96. (D-dúr) szimfóniájára a „Csoda” melléknév, s habár a történet hitele, illetve a szimfónia azonosítása kérdéses, azért a műre nagyon is ráillik ez a jelző.

Ezután a bécsi klasszika szentháromságának fiatalabb beltagjai kerülnek majd Kovács János pálcája alá, először is egy olyan három tételes sinfonia concertante, amelyet Mozart 1778-ban a párizsi közönségnek szánt. A négy fúvós hangszerre és zenekarra komponált mű kézirata elveszett, az utókorra csupán egy megváltoztatott szóló-összeállítású másolat maradt. Ezen az estén is így hangzik majd fel a sinfonia concertante: a Nemzeti Filharmonikusoktól érkező oboás, Horváth Béla, a Concerto Budapest klarinét, illetve kürt szólistájával, Klenyán Csaba és Tóth Bálint, valamint az Opera zenekarának fiatal szólófagottosa, Mohai Bálint előadásában. A koncertet és egyúttal a zenekar nyáresti sorozatát azután Beethoven zenéje zárja: a VIII. szimfónia, amely az 1814-es ősbemutatón – az egykorú kritikai beszámoló szerint – „nem keltett vihart”. Nos, vihart remélhetőleg ezúttal sem kelt majd ez a mű, ám a sikere jó előre garantáltnak tekinthető.

Haydn: D-dúr („Csoda”) szimfónia, No. 96
Mozart: Esz-dúr sinfonia concertante oboára, klarinétra, kürtre és fagottra, K. 297b
Közreműködnek: Horváth Béla oboa, Klenyán Csaba klarinét, Mohai Bálint fagott, Tóth Bálint kürt

Beethoven: VIII. (F-dúr) szimfónia, op. 93
Vezényel: Kovács János