2019. JÚLIUS 13., szombat, 19:00 (esőnap: július 14.)

BEETHOVEN:
Ah! perfido – koncertária, op. 65
IV. (B-dúr) szimfónia, op. 60
Karfantázia, op. 80

Közreműködik:
Szakács Ildikó – szoprán
Ránki Fülöp – zongora
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar

Vezényel: Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar karigazgatója

Az idei Beethoven-estek nyitókoncertje csupa kontraszt és meglepetés. Az Ah! perfido kezdetű koncertária magas opusszáma máris félrevezető: Beethoven huszonhat évesen komponálta a több szakaszból álló, helyenként bravúros művet, amelyet Szakács Ildikó, a Magyar Állami Operaház szopránénekese szólaltat meg. A IV. szimfónia – Schumann két északi óriás között álló görögös, karcsú leányzónak hívta – erőtől duzzadó, felhőtlen boldogságot sugárzó örömzenéje mögött ott húzódik a megözvegyült Brunszvik Josephin iránt fellángolt szerelem. Az egyes tételek a fény és az árnyék, a dallam és a ritmus, illetve a kemény akkordok küzdelmének kettősségére épülnek. A koncert második felében Beethoven formabontó műve csendül fel Ránki Fülöp és a Nemzeti Énekkar közreműködésével, Somos Csaba karigazgató vezényletével. Beethoven 1808-as szerzői estje bravúros zárószámának szánta. A rögtönzés hatását keltő zongoraszólót – a bemutatón a szerző valóban improvizált – a zongora és a zenekar párbeszéde követi, majd belép az énekkar is. A darab utolsó szakaszának zenei anyagát az 1794–95-ben komponált Viszontszerelemnek (Gegenliebe, WoO 118) az Örömóda dallamával rokonítható témája uralja. Ezért és a formai hasonlóság miatt a Karfantáziát szokás Kis Kilencediknek is hívni. 

2019. július 20., szombat, 19:00 (esőnap: július 21.)

BEETHOVEN:
Egmont-nyitány, op. 84
III. (c-moll) zongoraverseny, op. 37
VIII. (F-dúr) szimfónia, op. 93

Közreműködik:
Fejérvári Zoltán – zongora
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Halász Péter

Beethoven 1810-ben Goethe Egmontjához írt kilenc részből álló kísérőzenét, amelyhez néhány héttel később illesztette a hősi jellegű nyitányt. A lassú, gyászos kezdést a lendületes, makacsul előretörő főtéma követi. A nyitányt az elsöprő erejű Győzelmi szimfónia zárja. A III. zongoraverseny – Beethoven egyetlen moll hangnemben írt versenyműve – 1800-ban keletkezett. A kiváló fiatal zongoraművész, Fejérvári Zoltán tolmácsolásában felhangzó műben a szólóhangszerrel egyenrangú szerepet kap a zenekar, ami komoly kihívást jelent a szólistának. A drámai hangvételű első tételt a második, Largo tétel vallomásos monológja követi. A Rondo zárótétel ugyanannak a zenei anyagnak számtalan arcát mutatja meg. Beethoven 1812 nyarán és őszén komponálta a VIII. szimfóniát. A mű könnyed, vidám, humorral teli, hemzseg a sziporkázó ötletektől. Beethoven annak ellenére, hogy a VII. szimfónia az ősbemutatón sokkal nagyobb sikert aratott, a VIII-at tartotta jobbnak. Schumann az elsők között ismerte fel a szimfónia nagyszerűségét: „…humorának mélysége tekintetében Beethoven egyetlen más szimfóniája sem ér fel vele. … a B-dúr Allegretto hallatára az ember nem tehet mást, mint hogy elhallgat, és elmerül a boldogságban.”

2019. július 27., szombat, 19:00 (esőnap: július 28.)

BEETHOVEN:
D-dúr hegedűverseny, op. 61
V. (c-moll, „Sors”) szimfónia, op. 67

Közreműködik:
Ábrahám Márta – hegedű
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Hamar Zsolt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója 

Beethoven D-dúr hegedűversenye a klasszikus hegedűirodalom kimagasló remeke, az ideális hangzás, a tökéletes arányok mesterműve. A szerkezet hagyományos: szonátaformában íródott az első tétel, énekszerű témára épülő variációsor a második, és lendületes Rondó a harmadik. A kivételes zenei és technikai felkészültséget igénylő hegedűszólót Ábrahám Márta szólaltatja meg. Míg Beethoven a Hegedűversenyt rövid idő alatt vetette papírra 1806 utolsó hónapjaiban, addig az V. szimfóniával, amelyet 1804- ben kezdett el és 1807–08-ban öntött végleges formába, hosszasan küszködött. „Így zörget a sors az ajtón” – a komponista első életrajzírója, Anton Schindler szerint a mester ezt mondta az első tétel kezdőtémájáról. A sors kopogtatását Kocsis Zoltán inkább a harmadik tétel témájából hallotta ki. Ez a két tétel a sorssal való viaskodás zenéje, míg a második és a negyedik diadalmas hangvételű. A szerkezetileg legösszefogottabb, korszakos jelentőségű Beethoven-szimfónia számos zenei csúcspontja közül a harmadik tételből a negyedikbe átvezető, a semmiből induló, mennyekbe repítő fokozást és a fergeteges, győzedelmes kódát emelhetjük ki.