Varázscirkusz – táncjáték gyerekeknek Mozart A varázsfuvola című operája alapján. Az előadást Mozart A varázsfuvola című operája, illetve a 2006 őszén, szintén a Művészetek Palotájában készült, Varázsfuvola című táncelőadás tapasztalatai ihlették. Az a Varázsfuvola-változat – bár rengeteg benne a játékosság – elsősorban felnőtteknek szól az életről, a halálról, a szerelemről, a jó és a rossz küzdelméről. Követi a Mozart-opera cselekményét, de a pontos történetmesélésnél fontosabb szempont benne az opera hangulati és gondolatvilágának a tánc nyelvén való közvetítése. A Varázscirkusz című előadás gyerekeknek készült. Itt a szereplők egy vándorcirkusz tagjai (az Éj királynője állatszelidítő, Tamino légtornász, Papageno bohóc, Papagena kötéltáncosnő), akiknek Sarastro palotájában kell fellépniük.
Ritkán adódik hasonló alkalom egy tánctársulat életében: újragondolhatnak, átfogalmazhatnak egy meglévő előadást a gyermekek számára úgy, hogy ők is értsék a más színházi nyelven elmesélt Mozart-opera történetét és „lényegét”.
Ritkán adódik hasonló alkalom egy tánctársulat életében: újragondolhatnak, átfogalmazhatnak egy meglévő előadást a gyermekek számára úgy, hogy ők is értsék a más színházi nyelven elmesélt Mozart-opera történetét és „lényegét”.
Szereposztás
| Sarastro szolgái | Csere Zoltán |
| Első hölgy, műlovarnő | Balkányi Kitty |
| Második fiú, akrobata | Fülöp Tímea |
| Tamino, légtornász | Gombai Szabolcs |
| Papagena, kötéltáncosnő | Góbi Rita |
| Második hölgy, műlovarnő | Halápi Zsanett |
| Pamina, légtornásznő | Hasznos Dóra |
| Sarastro, varázsló | Kalmár Attila |
| Az Éj királynője, állatidomár | Krausz Alíz |
| Harmadik fiú, akrobata | Nemes Zsófia |
| Harmadik hölgy, műlovarnő | Samantha Kettle |
| Papageno, bohóc | Vislóczky Szabolcs |
| Első fiú, akrobata | Vivien Ingrams |
Helyszín
MÜPA
Budapest, 1095, Komor Marcell u. 1.
Budapest, 1095, Komor Marcell u. 1.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!