1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
MESTEREK ÉS TANÍTVÁNYOK – TOKOS ZENEKAR
Hagyományok Háza - Hagyományok Háza Színházterem
Ezt az előadást még nem értekelték elegen, az előadóhely többi programjának átlaga:
9.4 / 10
838 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
Hamarosan érkezik hozzánk a Tokos zenekar! Március 8-án 19 órától mestereikkel, többek között Kodoba Florin és Varga István Kiscsipás prímásokkal lépnek színpadra, és bemutatkoznak tanítványaik is.

A 2010-es évek elején második virágkorát élő kolozsvári táncházmozgalom hatására öt kolozsvári zeneakadémiai hallgató zenekart alapított. Céljuk elsősorban a helyi diákság szórakoztatása volt, főként táncházakban és kocsmákban, kávézókban léptek fel. Később a Kolozsvár környéki magyarlakta falvakba kaptak felkérést bálokba, mulatságokba és egyéb eseményekre. Az iskolai zenei képzés mellett egy erős népzene- és néptánckultúrát örököltek, ki-ki a maga származási helyéről (Kalotaszeg, Erdővidék, Háromszék), illetve a táncházmozgalomból, amibe kis túlzással beleszülettek. 2012 februárjában vette fel a zenekar a Tokos nevet. 2014 jelentette a nagy fordulópontot a zenekar életében, amikor jelentkeztek a Fölszállott a páva népzenei vetélkedőre, amit saját kategóriájukban meg is nyertek. 2017 februárjában bemutatták a „Hallgassátok meg, magyarim” című első nagylemezüket a Kolozsvári Magyar Operában.

 

Közreműködik:

 

Tokos zenekar

 

Tókos Csongor Attila - hegedű

 

Vajas Albert - hegedű

 

Szép Gyula Bálint - brácsa, hegedű

 

Gergely Elek- harmonika, nagybőgő

 

Toth Adorján Márton - nagybőgő, brácsa

 

Mesterek:

 

Porteleki László , Kodoba Florin, Radák Mihály, Varga István Kiscsipás, id. Tóni Rudolf

 

Tanítványok:

Kónya Előd, Kaszabián Kamilla, Ludusan Gabriella, Szöllősi Zsófia, Sajter Zsolt

Helyszín

Hagyományok Háza
Budapest, 1011, Corvin tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!