Virtuóz örömzene a Fővárosi Palotakoncerteken
Hollywood legújabb magyar sztárjával
Második alkalommal rendezi meg a Magyar Kamarazenekar a „Fővárosi Palotakoncertek” hangversenysorozatot. Ennek keretén belül az Együttes Budapest patinás palotáiban ad koncerteket az épületek miliőjének megfelelő műsorral, egyúttal megismerteti a közönséggel az épületek történetét, érdekességeit. 2019. februárjában újabb különleges helyszínre, a Pesti Vigadóba kalauzolja el a Zenekar az érdeklődőket.
Február 10-én este fél nyolctól virtuóz örömzenélésre számíthat a közönség a Magyar Kamarazenekarral és Lisztes Jenő cimbalomművésszel, aki fiatal kora ellenére már meghódította tehetségével a világ legrangosabb koncerttermeit, többek között a New York-i Carnegie Hall-t és a bécsi Musikverein-t. Tizenkét évesen megnyerte a rangos Rácz Aladár Cimbalomversenyt, azóta pedig a világ élvonalába tartozó művészekkel, többek között Roby Lakatos hegedűművésszel, valamint Hans Zimmer zeneszerzővel dolgozott együtt. Részt vett több hollywood-i sikerprodukció létrejöttében, a legutóbbi Sherlock Holmes című mozifilmben is az ő cimbalomjátékát hallhatjuk.
A Magyar Kamarazenekar koncertmestere Bánfalvi Béla Liszt-díjas hegedűművész, aki közel ötven éves pályafutása alatt szintén a világ legpatinásabb helyszínein kápráztatta el a közönséget művészetével, és olyan világhírű partnerekkel lépett színpadra, mint például Mischa Maisky csellóművész.
A Magyar Kamarazenekart mind Magyarországon, mind nemzetközi téren nagy elismerés övezi, a magyar és külföldi rangos fesztiválok, koncerttermek rendszeres fellépője, világhírű magyar és külföldi szólistákkal dolgozik együtt.
A műsoron elhangzik:
Brahms: V. Magyar Tánc
Brahms: VI. Magyar Tánc
Rózsavölgyi: Három csárdás
Liszt Ferenc: II. Magyar Rapszódia
Dinicu: Hora di March
-------------------------------------
Bartók: Román táncok
Barber: Adagio
Sarasate: Zigeunerweisen
Rimszkij-Korszakov: A dongó

Helyszín
Pesti Vigadó - Északi terem
Budapest, 1051, Vigadó tér 2.
Budapest, 1051, Vigadó tér 2.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!