A Várkert Irodalom a Nagy Magyar Versek című irodalmi sorozatában havonta költői esttel varázsolja el nézőit: ismert színészek, egy népszerű zenész, mindig más szervező gondolat, összefűző ösvény. Az est a bátorságról, az álomról és a szívről szól: gondolatok szabadon és nemzetben, csendek; bátor társak, hős nők, férfiak és gyerekek; szembenézés a múlttal és a jövővel, a magyar irodalom nagy harcai, dicsőségei és bukásai; haza és szeretet

Előadók: Udvaros Dorottya, Schell Judit, Reviczky Gábor

Zene: Beck Zoltán

Háziasszony: Ugron Zsolna 

Rendező: Seres Tamás

Szerzők: Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Tompa Mihály, Tóth Árpád, Márai Sándor, József Attila, Szendrey Júlia, Berzsenyi Dániel, Radnóti Miklós, Janus Pannonius, Csáth Géza, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Mándy Iván, Somlyó György 

Jegyár: 2000 Ft., a helyszínen 2500 Ft.

Petőfi Sándor: Van-e egy marok föld...                

Van-e egy marok föld a magyar hazában,

Amelyet magyar vér meg nem áztatott?

Haj, de már nem látszik a nagy ősök vére,

Fiaik befesték ujra feketére

A földet, rákenték a gyalázatot!

 

S így hazugság itt az örök-igazság is,

Hogy az oroszlán nem szűlhet nyúlfiat;

Ti dicső apák, ti bajnok oroszlánok,

Ha ti a halálból most föltámadnátok,

És látnátok satnya maradéktokat!

 

S ez a faj dicsekszik őse érdemével,

Híres hajdanával úgy hetvenkedik...

Hát majd a jövendő fog-e dicsekedni

Mivelünk? vajon nem fogja emlegetni

Orcapirulással e kor gyermekit?

 

Erre semmi gondunk. Tengünk, mint az állat,

Megelégszünk azzal, hogy van kenyerünk,

Messze elmaradtunk a világ sorától,

Kitöröltek a nagy nemzetek sorából,

Élni nem tudunk és halni nem merünk.

 

Szégyen, szégyen! egykor mi valánk a sorsnak

Számadó könyvében a legelső szám.

S most leghátul állunk semmit nem jelentve...

Kik lábunk ölelték egykor térdepelve,

Most arcul csapkodnak... szégyen rád, hazám!

 

S jaj nekem, százszor jaj, hogy szülőm ellen kell

Kart emelnem, hogy megostorozzam őt,

Gyermek a szülőjét!... engem jobban éget

A seb, melyet rajta vágok; és nagy vétek,

Jól tudom, az ily tett ég és föld előtt.

 

S én ezek dacára sem fogok pihenni

Érezzek bár százszor több fájdalmakat,

S verjen meg bár engem a nagy isten érte...

Addig ostorozlak, nemzetem, mig végre

Földobog szíved, vagy szívem megszakad!

 

Pest, 1848. január