FIilmvásznon a Funtineli boszorkány, Poór István rendezésében

A funtineli boszorkány című regényt Wass Albert amerikai emigrációja alatt írta 1959-ben, és az egyik legsikeresebb művének tartják. Főszereplője Nuca, a szép havasi leány, akinek különböző csodás képességeket tulajdonítottak az emberek – egyesek szerint szent, mások szerint boszorkány. Poór István rendező a lány fejlődéstörténetére helyezte a hangsúlyt. Lineáris időkezelés, lassú narráció, a helyszín, a környezet és a táj bemutatása, a premier plánok gyakori alkalmazása hangsúlyosan jelen van az alkotásban.

A főbb szerepekre erdélyi színészeket kért fel Poór, akik hiteles figurákat hoznak, monológjaik hatásosak, szép, erős jeleneteket, finom színészi játékot látunk.

Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen mutatták be szeptember elején Poór Istvánnak a Wass Albert regénye alapján készült A funtineli boszorkány című filmjét. Az első  csíkszeredai vetítés után – mert a nagy érdeklődésre való tekintettel négy alkalommal tűzték műsorra a Csíki Moziban – a közönség a film néhány alkotójával is találkozhatott.

A több mint háromórás film vetítése utáni rövid közönségtalálkozón a film rendezője, Poór István és Simó József, a Wass Albert Alapítvány elnöke szólalt fel. Ez a film méltó Wass Alberthez – hangsúlyozta Simó József, a Wass Albert Alapítvány elnöke. Jelen volt még a főszereplő, a Nucát játszó Ritziu Ilka Krisztina, Pap Tibor (Éltető Gáspár), Veress Albert (Éltető uraság) és Kilyén Ilka, akit a vak öregasszony szerepében láthattunk a filmben.

Poór István elmondta, tíz éven keresztül dolgozott a filmen, a főszerepre megfelelő lányt öt évig kereste, míg végül megtalálta Ritziu Ilka Krisztina személyében. „Amikor az ember egy olyan regényt akar megfilmesíteni, amely sokunk szerint a magyar irodalom legnagyobb regénye, és a világirodalomban is egyedülálló (mert a tájról, a természetről, a kapcsolatukról senki nem tudott úgy írni, mint A funtineli boszorkányban Wass Albert), akkor feltevődik a kérdés, hogy én, aki Magyarországon és Amerikában éltem sokáig, hogy jövök ahhoz, hogy egy ilyen regényhez hozzányúljak. Úgy, hogy én népzenész voltam, tárogatóztam, és az erdélyi kultúrán és művészeten nőttem fel a messze idegenben. Mert önöknek van a legeslegszebb magyar kultúrájuk, itt Erdélyben”– mutatott rá a rendező.

Poór István úgy véli, manapság az emberek elvesztették a vallásukat, ezért a film végén elhangzik egy ima. „Ebben a filmben nagyon sok szeretet van, és megpróbáltam behozni egy vallási élményt, egy imát, amely nincs benne a regényben, hogy valamilyen módon megmutassam azt, ami a legjobban hiányzik.” Simó József szerint Poór István beírta magát a magyar filmtörténetbe. Ez az alkotás egy magyar szívvel, magyar lélekkel megcsinált fi lm. „És ezt itt, Székelyföldön érzik igazán. Az első képeknél megkérdeztem Istvánt, hogy ez egy román történet, nem? Mit keres azon a leánykán a székely ruha? Azt mondta, »ne haragudj, én így látom ezt a dolgot «. El kellett  gondolkodnom és meg kellett szégyellnem magam, hiszen, ha ismerjük Wass Albertnek a gyönyörű munkáit, regényeit, elbeszéléseit, verseit, akkor azt kell lássuk, hogy több százszor szerepel ez a szó, hogy székely, és mindig a legnagyobb szeretettel használja. A Maros kanyarulata határos Székelyfölddel, az is a része, hát miért ne lehetett volna székely ruhában az a leányka?

Úgy érzem, hogy lehet, hogy az Andrew Vajna-féle filmgyártás nem érti ennek a filmnek a lényegét, a szépségét, a mi lelkületünket, de mi tudjuk, hogy Wass Albert a miénk, A funtineli boszorkány a miénk, ezek a kedves színészek a mieink. Ez a film méltó Wass Alberthez, és nagyon hálásak vagyunk ezért a produkcióért”– zárta a közönségtalálkozót a Wass Albert Alapítvány elnöke.

(Részletek Péter Beáta cikkéből)