Töltjük rögvest!
 
 
  Válassz jegyeket
  Add meg az adataid
  Fizess online
A TEREMTÉS (HAYDN)
Liszt Ferenc Zeneakadémia - Zeneakadémia Nagyterem

Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a Főoldalon!

  Leírás
„Itt a könyv, kezdje az elején!” Állítólag ezekkel a szavakkal adta Haydn kezébe a Bibliát egy londoni ismerős, amikor megtudta, a komponista oratóriumot szeretne alkotni a nagy Händel-művek mintájára, s ehhez megfelelő librettót keres. Haydn pedig valóban az elején kezdte, Mózes első könyvének első sorainál, a világ teremtésénél.

A zenekari bevezető, az ős-káosz zenei képe egy muzsikus számára alighanem a legnagyobb kihívás. A zene lényege ugyanis a rend – a káosz ellentéte. Kaotikus zene – ebben még a közelmúlt nagyjai is hittek – nincs. Haydn zene káoszában akadnak bizarr részletek. Olyan hangok csúsznak egymásba, amelyek az összhangzattan szabályai szerint nem szólalhatnának meg együtt. A második napot aránylag röviden intézi el a Mester, a harmadik nap történései részletesebbek, a negyedik nap fő eseménye az égitestek teremtése, ez zárja egyben az oratórium első részét. A második rész az ötödik és hatodik nap eseményeit mondja el, vagyis a madarak, vízi lények, majd a szárazföldi állatok és az ember teremtését. Az első ember megjelenését rövid recitativo utáni C-dúr ária adja tudtunkra, majd minden korábbinál nagyobb szabású hálaadásra egyesülnek kórustagok és szólisták. A teremtés bibliai története itt véget ér, Haydn Teremtése azonban még folytatódik egy, az előző kettőnél rövidebb szakasszal, amely az első emberpár, Ádám és Éva paradicsomi boldogságát hivatott a zene eszközeivel megjeleníteni. Műsoron: Haydn: A Teremtés Hob. XXI:2 Közreműködik:  Baráth Emőke, Sebestyén Miklós, Megyesi Zoltán, Új Liszt Ferenc Kamarakórus Vezényel: Keller András
  Stáblista
Karmester 
Keller András 
Operaénekes 
Baráth Emőke 
Operaénekes 
Megyesi Zoltán 
Operaénekes 
Sebestyén Miklós 
  Galéria
  Jegynyomtatásról
Az emailben kapott jegyet mindenképp nyomtasd ki, és vidd magaddal papíron. A színházak ugyanis csak így fogadják el a jegyed érvényesnek, és neked is így a legegyszerűbb és leggyorsabb!

A MüPában és a Zeneakadémián is csak papíralapon tudják elfogadni a jegyeket, ha viszont a Zeneházba mész, akkor nem muszáj nyomtatnod, okostelefonon is bemutathatod a jegyed. A többi koncerthelyszíntől még nem kaptunk pontos információt a jegynyomtatással kapcsolatban, kérjük, ezügyben náluk érdeklődj!
  Cím
1061, Liszt Ferenc tér 8. Kattints ide a térkép megjelenítéséhez
  Hogy tetszett?